Chapter 18th - Dead?

A rendőrségen még megemlítettük a teljesen kipakolt lakást is. Erre csak azt mondták, utánajárnak a dolgoknak, én pedig menjek el édesanyámhoz. Ám én szóltam nekik, hogy édesanyám sincs sehol.

Megkérdezték, hol tudok majd aludni, vannak-e ismerőseim, vagy rokonaim, akikhez mehetek. Mikor azt mondtam, nincs senkim, Jace közbevetette, hogy nála nyugodtan maradhatok, ameddig csak akarok. Elfogadtam az ajánlatát, így mondtuk a rendőröknek, hogyha keresnek, Jace-nél megtalálnak.

Miután végeztünk a rendőrségen, megkértem Jace-t, vigyen el anyu munkahelyére, hátha ott megtaláljuk. Amíg a kocsiban ültünk, én folyamatosan Jace-t néztem.

Nem tudtam elképzelni, hogy lehet valaki ennyire rendes és segítőkész. Meg úgy egyáltalán… Még soha nem találkoztam hozzá foghatóval. És igen, megint az a fránya de… Éreztem titkol valamit. Valamit, ami nagyon fontos neki, de nem mondhatja el senkinek. Sejtésem volt, viszont még nem akartam elkiabálni magam, így csendben maradtam.

- Köszönöm, Jace, hogy nálad lehetek. – Mondtam végül a fiúnak. – Nagyon rendes vagy.

- Ugyan… - Rázta meg a fejét. – Semmiség az egész… Örülök, hogy még egy ideig velem leszel…

Anyu főnökének az ajtaján kopogtam. Mivel nem jött válasz, ismét kopogtam. Kezemet a kilincsre tettem, és benyitottam. Nem tudtam elképzelni, hogy nincs itt, elvégre ez a férfi éjjel-nappal dolgozik. A munkájának él, és anyutól is ezt várja el.

A szobában sötétség uralkodott, amikor beléptem Jace-szel. Pedig itt mindig olyan világosság szokott lenni… Elvégre anya főnöke gyakorlatilag itt él…

A falon tapogatózva sikerült megtalálnom a villanykapcsolót, majd felkattintottam. A sötétítőfüggönyök be voltak húzva a hatalmas üvegablakok előtt, így sem a fény nem jutott be, sem mi nem láttunk ki. A szoba egyik felében állt az íróasztal. Üresen.

Ez megdöbbentett, mert máskor hatalmas halomban álltak rajta a különböző papírok az újabbnál-újabb megbízásokkal.

A mellette lévő szemetes teljesen megtelt papírgalacsinokkal, valamint a könyvespolcok, amik mindig roskadozni szoktak a ritkábbnál-ritkább könyvektől, most üresen álltak. A dívány, ami eddig hófehér volt, most élénkvörös foltok tarkították. Ezek a foltok a világos faburkolatú padlón folytatódtak a szomszédos szobába vezető ajtóig.

Egyértelműen megállapítottam, ez vér. És biztosra vettem, hogy anya főnökének a vére. Gyorsan nyitottunk be a másik szobának az ajtaján, ahol már sokkal világosabb volt. Először még elvakított a hirtelen jött, sokkal világosabb fény, ám lassan kezdett hozzászokni a szemem.

Ez után csak azt vettek észre, hogy Jace karjai szorosan fonódnak körém, és tartanak vissza. A sikoltás valahol a torkomon akadt, és egy hang sem jött ki a számon.

Chapter 17th - Sheila

- Hé, Mayka! – Hallottam Lisa hangját. – Mi a baj?

Kérdésére nem tudtam válaszolni, olyan gyorsan kattogott az agyam. Csak a képre mutattam, ami az újságon volt. Lisa felemelte, hogy jobban szemügyre vehesse a képet, és az alatta lévő szöveget.

- Sheila Morrison szombat éjszaka tűnt el. Azóta senki sem látta. A rendőrségnek még azt sem sikerült kiderítenie, hogy hol volt, vagy kikkel. Ha bárki látta, vagy tud valamit Sheila Morrisonról, kérjük, jelezze a rendőrségnek… - Olvasta hangosan Lisa.

Sejtettem… Ám sokkal inkább tudtam, mi történhetett. A kirakósnak szinte az összes darabkája kezdett összeállni egy egésszé.

Az a fiú, akivel Sheila csókolózott… Száz százalék, hogy ő rabolta el. De miért?

- Mayka, nézz rám! – Kérte egy bársonyos hang. Úgy hallatszott, már nem először kéri ezt tőlem.

- Jace! – Fogtam meg a fiú kezét, és magam után húztam kifelé a lakásból. – El kell mennünk a rendőrségre…

- Ha jól értem, azt állítja, hogy Sheila Morrison magával és a barátaikkal volt szombat éjszaka egy New York-i buliban. – Mondta az egyik rendőr, akiről első ránézésre is meg lehetett állapítani, mennyire ambiciózus személyiség.

- Igen. – Válaszoltam.

- És maga szerint az a fiú vitte el magával, akivel maga látta… - Folytatta, miközben rám nézett kék szemeivel, és egyik kezével hátrasimította túl hosszúra nőtt barna haját.

Jace mellettem ült, és biztatóan megszorította a kezem. Tudtam, arra akar bátorítani, hogy a rendőröknek is mondjam el, amit neki mondtam idefelé jövet az autóban. Nem voltam benne biztos, ez egy jó ötlet. Mi van, ha tévedek? És ha Sheila csak megszökött, és nem rabolták el? Nem tudom… Lehet, tényleg el kéne mondanom mindent…

Szívesen kikértem volna Lisa véleményét is, ám ő most nem volt itt, mert úgy gondolták Jace-szel, nem lenne jó ötlet, ha ő is velünk jönne a rendőrségre. Leginkább a múltja miatt. És az miatt is, amit most tesz… Hogy olyan lányokat drogoz be egy fiú kérésére, akit az a fiú kiszemel. Miután a lányok megkapták a drogot, ez a férfi azt csinálhat velük, amit akar. Például azt is, amit velem tett…

- Mit gondol, hova vihette? – Kérdezte a másik rendőr, aki szintén benn volt a „kihallgatáson”.

- Fogalmam sincs. – Vettem egy mély levegőt. – Még soha életemben nem láttam, és leírni se tudnám, mert messze volt tőlem, és sötét volt. És…

Itt megakadtam egy pillanatra. Jace-re néztem, aki ismét megszorította a kezem, és bólintott.

- Szerintem az vitte el, aki engem is megerőszakolt… - Mondtam ki végül lehajtott fejjel.

Chapter 16th - Remembrance

„- Engedj el! – Mondtam sokadszorra az ismeretlennek. – Kérlek!

- Hova mennél? – Érdeklődött, miközben újra megcsókolt. – Bár nem is engednélek el…

- Miért csinálod ezt velem? – Sírtam.

- Az hadd legyen mindegy…! - Oldozta el a köteleket, amik az ágyhoz láncoltak.

Ekkor megpróbáltam lelökni magamról a fiút, ám ő egy könnyed mozdulattal lefogta a kezeimet. A következő pillanatban pedig hatalmasat csattant, amint arcon ütött engem.

- Miért? – Erősködtem.

- Túl sokat kérdezel… - Állapította meg egy újabb pofon kíséretében.”

Annyira forgolódtam, míg aludtam, hogy amikor felébredtem, az ágy szélén feküdtem, majd leestem. Éreztem, eközben beverem a fejem az éjjeliszekrény sarkába.

Te, jó ég! Hogy lehetek ennyire béna? Vagy inkább ilyen szerencsétlen? Esetleg mindkettő.

Lassan feltápászkodtam, és felvettem a saját ruháimat. Egy farmert és egy fekete ujjatlant. És bizony ám! A saját ruháimat…

Tegnap a Lisánál lévő szatyrokban az én cuccaim voltak. Elképzelni nem tudtam, hogyan találta meg őket… Vagy honnan tudta, ezek az enyémek? Jace csak annyit mondott, megmondta Lisának, hol lakok, és megkérte, nézzen körül arrafelé.

Ha őszinte akartam lenni magamhoz, be kellett vallanom, ez mögött a dolog mögött több van, mint amennyit elárulnak nekem belőle.

Tegnap annak a képe sem állt egészen össze, honnan ismeri egymást Jace és Lisa. Úgy tűnik, csak aludnom kellett rá egyet… Jace állítása szerint, megmondtam neki, hol volt a buli, amire a barátaimmal mentem, és ott találkozott Lisával.

Mondjuk ez hihető is lett volna, ha emlékeztem volna rá, hogy én ezt tényleg elmondtam Jace-nek… Azonban végül annyiban hagytam a dolgot.

- Jó reggelt, Lisa! – Köszöntem a lánynak, amikor kiértem a konyhába. Ő is mosolyogva üdvözölt engem.

Készítettem egy bögre teát, majd leültem az asztalhoz Lisával szembe.

- Jace hol van? – Érdeklődtem. Legbelül éreztem, ezt nem csak úgy kérdezem, hanem valójában nagyon is érdekel engem Jace.

- Bement a városba. – Nézett fel az újságból, melynek címlapján egy eltűnt nő fényképét véltem felfedezni. – Azt hiszem, boltba…

Ha folytatta is, amit mondott, akkor én azt már nem hallottam. Túlságosan lekötöttek a címlapon lévő nőnek – vagy inkább még lánynak - az ismerős vonásai. A barátnőm, Sheila volt az…

Chapter 15th - I have to say

Délután Lisának el kellett mennie valahova egy kis időre, így kettesben maradtam Jace-szel. Egyfolytában azon agyaltam, vajon hogy mondjam el neki, amit akarok.

Mondjuk: Jace, tudom, mit szerettél volna reggel…

Nem. Ez így nem jó. Valahogy nem voltam képes összeszedni a gondolataimat. Hogyan kéne elmondanom neki mindazt, hogy nem úgy akarok vele lenni, hogy most nem menne ez a kapcsolat, hogy előbb még jobban túl kéne tennem a magam az eddig történteken…? Hogy közöljem vele úgy, hogy ne bántsam meg?

De ami még ennél is fontosabb szempont… Hogy tudja, szívesen járnék vele, csak nem most. El kell ismernem, nekem tetszett Jace, de még nem voltam biztos ebben az egészben. Mert olyan hirtelen jött…

- Jace… - Szólítottam meg az épp az ablakon kinéző fiút, mikor elhatároztam, megpróbálom elmondani neki mindezt.

- Igen? – Fordult meg egyből, mint aki minden kívánságát lesi a másiknak, és bármit hajlandó megtenni érte.

- Arról lenne szó, hogy… - Kezdtem bele a földet fixírozva, az ajtófélfának támaszkodva. – Nos… Nem is tudom, hogyan szeretném elmondani…

- Mi a baj? – Érdeklődött egy lépést téve felém. Nekem elszorult a torkom egy pillanatra. Biztosan ezt akarom?

- Csak nem szeretnélek megbántani, mert te olyan rendes vagy, meg minden… - Vettem egy mély levegőt. Magamon éreztem Jace döbbent tekintetét. – Szóval… Reggel a konyhában… Tudnod kell, én is akarlak téged, de… Még nem, és nem így. Még nem teljesen vagyok túl a történteken, és… Nem menne, Jace. Még nem vagyok rá képes… Kell egy kis idő…

Miután befejeztem az érdekesre sikeredett mondanivalómat, a csend túl hosszúra nyúlt kettőnk között. Félve pillantottam fel a fiúra, mert azt hittem, tényleg sikerült megbántanom. Jace elgondolkozva nézett rám.

- Azt hiszem, értelek. – Mondta végül.

- Tényleg? – Kérdeztem meglepődve, ugyanakkor reménykedve.

- Igen. – Bólintott, majd elém lépett, és magához ölelt. – Nem szeretnélek kellemetlen helyzetbe hozni téged. Ha mégis megtenném, kérlek, szólj!

- Öhm… Oké. – Mondtam beszívva Jace illatát. – Nagyon haragszol rám?

- Egyáltalán nem haragszom. – Válaszolt habozás nélkül. Hangján éreztem, mennyire komolyan gondol minden egyes kiejtett szót.

- Köszönöm, Jace. – Mondtam hálásan, boldogan.

- Mayka, tőlem pedig annyi időt kapsz, amennyit csak szeretnél. – Súgta a fülembe.

Chapter 14th - Dismay

Még feleszmélni sem volt időm abból, amit az előbb Jace-szel csináltunk. Én akartam ezt? Még ha akartam is volna Jace-t, még akkor sem így. Elvégre most erőszakoltak meg… És ez így nem fog menni nekem…

Mikor elhatároztam, hogy ezt még meg fogom beszélni Jace-szel, megláttam, ki jött Jace-hez.

- Te szent Isten! – Ámult el a lány, amikor belépett a konyhaajtón. A szatyrok, amik a kezében voltak, most a földre estek. – Jól vagy?

Ez ugyanaz a lány volt, aki megpróbált figyelmeztetni, csak én nem vettem észre. Ő meg sem próbálta elrejteni az arcán tükröződő megdöbbenést. Tornacipő, farmer és egy fehér, gyűrött póló volt rajta. Láttam, ahogy pillantása végigsiklik Jace-en, rajtam, majd átgondol egy-két dolgot.

- I-Igen. – Dadogtam.

- Ismeritek egymást? – Kérdezte Jace.

- Nem. – Suttogtam, míg lehunytam a szemem, és abban reménykedtem, ez csak egy rossz álom.

A lány közelebb lépett, és a kezét nyújtotta felém, miután kinyitottam a szemem.

- Melissa Collins vagyok. Annyira sajnálom, ami veled történt. – Mondta megbánóan, miközben megráztam a kezét.

- Mayka Fray. – Sikerült kimondanom.

- Tudod, az a férfi engem is kényszerített… - Rázta meg a fejét. – Kérlek, ne haragudj rám! Az övé a hely, és ha kirúg, nem fogok máshol munkát kapni a múltam miatt…

- Nem haragszom rád. – Jelentettem ki. És ez igaz is volt. - Melissa, ki az a férfi? – Kérdeztem.

- Kérlek, szólíts Lisának. És az a férfi… - Vett egy mély levegőt. – Nos… Sajnos fogalmam sincs. Mindig hamis papírjai vannak…

Bólintottam, majd elgondolkoztam. Lisara egyszerűen nem lehetett haragudni. Olyan aranyos és kedves volt… És ahogyan beszélt… Szerintem senki nem volt képes haragudni rá. A következő pillanatban Lisa arrébb söpörte a szemébe lógó haját, és így megláthattam egy friss sebet a homloka jobb oldalán.

- Tőle szerezted? – Kérdeztem bizonytalanul.

- Igen. – Hajtotta le a fejét. – Néha engem is le szokott fektetni, de tegnap ideges volt valami miatt, így a szokásosnál is durvább volt. Ezt is akkor szereztem. De ez nem olyan fontos… - Hadarta.

- Sajnálom. – Mondtam halkan, tapintatlanságomra utalva.

- Semmi baj. Különben is… Már megszoktam a durvaságát…

Igaz, nem vagyok jós, vagy jövőbelátó, de éreztem, hogy ezzel a lánnyal egyszer még nagyon jó barátnők leszünk. Magam sem tudom, miért vélekedtem így. Egyszerűen csak tudtam…

Chapter 13th - Statement

- Persze. – Mondtam ki nagy nehezen, majd némi habozás után belevágtam. – Ez inkább egy emlék volt, mint egy álom… Az volt, aki… Aki…

Tenyerembe temettem az arcomat, miközben elsírtam magam. Még mindig szörnyű volt a történtekre gondolni.

- Aki megerőszakolt. – Nyögtem ki végül.

Jace mellém ült. Egyik kezét a vállamra tette, míg a másikkal az arcomat maga felé fordította, és letörölte a rajta végigguruló könnycseppeket.

- Egy sötét szobában voltam az ágyhoz kötözve… - Annak ellenére, hogy nem akartam, lehunytam a szemem.

- Nem muszáj folytatnod… - Szólt közbe Jace, mire leintettem.

- Jace, mi volt rajtam, amikor megtaláltál? – Kérdeztem visszagondolva egy-két hiányzó részletre.

Egy pillanatra elgondolkozott. Nem is azon, amit kérdeztem, hanem azon, mondja-e el. Felpattantak a szemeim, amikor nem kaptam azonnal választ. Tudatában voltam, kemény lesz az igazság, ám éreztem el bírom viselni, akármilyen szörnyű is.

- Semmi. – Mondta ki végül nagyot sóhajtva, lehajtva a fejét. – Csak egy lepedő volt úgy, ahogy köréd tekerve… - Láttam, nehezére esett elmondani, ám megtette, és az egy kissé vígasztalt, hogy nem próbálta meg szépíteni.

Hálásan bólintottam, majd nekiálltunk a reggelinek.

Egész idő alatt magamon éreztem Jace pillantását. Nem tudtam eldönteni, miért néz egyszerre kíváncsian és vágyakozón. Végül sikerült meggyőznöm magam, csak képzelődök.

Mikor végeztünk, segítettem Jace-nek elmosogatni, majd a fiú hirtelen derékon kapott, és feltett a konyhapultra.

Szorosan simultunk egymáshoz, miközben ajka lassan közeledett az enyém felé. Karjaimat a nyaka köré fontam, míg ő erősen tartott egyhelyben a derekamnál fogva.

Csókja forrón égetett. Követelőző, ugyanakkor szenvedélyes is volt. Miközben végigcsókolta a nyakamat, egyik keze feljebb csúszott, és kigombolta az ing legfelső három gombját.

Mielőtt folytathatta volna, valaki benyitott a lakásba. Jace gyorsan visszagombolta az inget, majd leemelt a pultról.

- Jace, megtaláltam, amiket kértél! – Kiabálta a női hang.

Összerezzentem, amikor meghallottam a hangját. Túl ismerős volt. És én pontosan tudtam, honnan ismerem…