Csak egy kicsit...

Nos... Tudom, nem hangzik valami fényesen a cím...

Arról lenne szó, hogy az utóbbi időben minden összejött (suli, tanulás, programok...), és nem tudtam előre megírni a következő fejezeteket. Ráadásul az időm is kevés mostanában...

Szóval a következő másfél hétben szeretnék "kivenni egy kis szabit", ameddig pótolom a lemaradásomat. Ez azt jelenti, hogy a következő, azaz 101. fejezet csak október 1-jén fog érkezni.

Remélem, nem nagy gond.

PS: Persze, ha előbb meg tudom írni ezeket a fejezeteket, akkor akár előbb is hozhatom... Tehát bármi lehetséges. :D

Chapter 100th - Confrontation

Alec elmesélte, hogy Janice az egyik pillanatban felhívta, hogy ideutazhatna-e pár napra, mert szüksége van egy kis pihenésre. Erre Alec igent mondott, így Janice nemrég érkezett. Mivel Alec - saját bevallása szerint - nem valami jó szakács, így az étterem mellett döntöttek. Engem belül emésztett az a gondolat, hogyha unokatestvérek, akkor nagy valószínűséggel Janice is egy angyal. De hangosan nem mertem kimondani, így Janice mosolyogva kezdett el kérlelni.

- Nyugodtan kérdezd meg, Mayka! Csak úgy süt rólad, mire vagy kíváncsi. – Nevetett fel csilingelő hangon. – Igen, én is az vagyok, amire gondolsz. - Ezután még egy kicsit beszélgettünk. Kiderült, hogy Janice író szeretne lenni, és pont most dolgozik az első könyvének a végén, amit nagy valószínűséggel két héten belül be fog fejezni. Azt mondta, amit eddig elolvasott a kiadó, az nagyon tetszett nekik, így ki is fogják adni majd.

Janice-nek volt egy meglehetősen zavarba ejtő kérdése is, ami én elvörösödtem, Alec kuncogott, apu pedig hangosan nevetett.

- Mayka, téged eljegyeztek? – Mutatott a gyűrűre az ujjamon. Némi hebegés-habogás után sikerült elmagyaráznunk a dolgokat, mire ő csak bólintott. Már kilenc óra felé járhatott az idő, amikor megkértem aput, vigyen haza, mert már fáradt vagyok. Elbúcsúztunk Janice-től és Alec-től, azután eljöttünk.

Apu kitett a ház előtt, és csak akkor hajtott el, amikor én már bementem a lakásba. Lerúgtam a lábamról a cipőt, és a konyha felé vettem az irányt, ahol töltöttem magamnak egy pohár vizet. Meglehetősen nagy volt a csend, így feltételeztem, Jace már alszik. Halkan benyitottam a szobája ajtaján, ám a döbbenettől kis híján padlót fogtam.

Az ablakon beszűrődő félhomályban láttam Jace-t az ágyon feküdni. A derekáig be volt takarva, fölötte pedig meztelen volt. Ő már aludt, azonban a mellette ülő lány, akinek combjára helyezte a kezét, még nagyon is ébren volt. A lány félig-meddig háttal volt nekem, így nem láttam az arcát, csak a fekete haját. Igencsak kihívó, élénkrózsaszín fehérneműt viselt. Hátán a bal lapockájától egészen a dereka jobb oldaláig egy hosszú sebhely húzódott, amit nemrég szerezhetett. Egyik kezével végigsimított Jace csupasz mellkasán, majd a nyakán, és az arcán. Fölé hajolt, és egy puszit nyomott az arcára.

Nem akartam elhinni, hogy ez lehetséges. Hogy Jace… Megcsal… Ez biztosan valami rossz álom. Azonban amikor már harmadszorra csíptem meg a kézfejem, rá kellett jönnöm, ez a valóság. Egyik kezemmel a falnak támaszkodtam. A levegőt is gyorsabban kezdtem el venni. A lány felnézett, és az én tudatomig csak lassan jutott el a tény, ki is az. Lisa nézett velem farkasszemet, miközben Jace ébredezni kezdett. Jace felnyitotta a szemét, és értetlenül nézett körbe. Pillantását köztem és Lisa között váltogatta.

- Jace, ugye nem? Kérlek, mondd, hogy ez nem igaz! – Néztem a fiúra nedves szemekkel, összeszorult szívvel. Ő csak értetlenül nézett, mint aki nem tudja, mi folyik itt. Pedig tisztában kellett volna lennie vele, nem? Mivel választ nem kaptam, sarkon fordultam, és futottam.

- Maya, várj! – Kiáltott utánam Lisa, ám én nem voltam hajlandó rá figyelni. Feltéptem a bejárati ajtót, és rohanni kezdtem a hidegben, a hóesésben. Az sem teljesen tűnt fel, hogy két erős kar szorít magához, és visz valahova. Csak arra tudtam gondolni, hogy Jace mit tett, így pedig már semmi sem érdekelt.

Chapter 99th - Janice Manrose

Mielőtt beültünk volna valahova vacsorázni apuval, még meglátogattuk Lisát is a kórházban. Csak én mentem be, miközben ő kint várt a folyosón. Amikor beléptem az ajtón, Lisa épp mosolyogva SMS-t írt valakinek.

- Szia! Jól vagy? – Kérdeztem a lányt, miközben ő gyakorlatilag eldobta a telefont, annyira megijedt.

- Huh! Mayka, ne ijesztgess! – Kért kifújva a benntartott levegőt, míg én leültem az ágya mellett lévő székre. – Egyébként jól vagyok. Az orvosok azt mondták, akár már ma hazamehetek, ha akarok, úgyhogy most a papírokra várok.

- Szeretnéd, hogy elvigyünk? – Érdeklődtem.

- Köszönöm, de nem. – Rázta meg a fejét. – Azt mondták, még eltarthat egy darabig, mert az orvos éppen műt, vagy mi…

- És ezután is ott fogsz dolgozni, ahol eddig? – Kérdeztem bizonytalanul.

- Igen. – Ismerte be lehajtott fejjel. Én nem voltam képes elhinni, hogy jól hallok. Az után, hogy Lisa már többször is szorult orvosi ellátásra a főnöke miatt, még mindig ott fog dolgozni. – Tudod te is, hogy megfenyegetett…

- Igen, Lisa, de… A rendőrség nem segítene? – Hajoltam előrébb. Nem hittem el, hogy ennyire is élhet félelemben valaki… Soha nem voltam ilyen helyzetben, így biztosan soha nem fogom teljesen megérteni Lisa álláspontját.

- Nekik is hazudtam. Azt mondtam, fogalmam sincs, ki lőtt rám… Wade-et is megkértem, tegyen úgy, mintha a történtekről semmit sem tudna… - Megrázta fejét jelezve, hagyjuk a témát. – És veled mi a helyzet?

- Képzeld, Wade-nél dolgozom! – Újságoltam Lisának, aki elkerekedett szemekkel nézett rám. – Van egy könyvesboltja, és ott vagyok eladó a mai naptól.

Lisa minden egyes részletre kíváncsi volt, hogy mi történt velem aznap, így kénytelen voltam mindenről beszámolni neki. Nagyjából fél órát lehettem benn Lisánál, majd eljöttünk apuval, és az étterem felé vettük az irányt, ahol vacsoráztunk. Apu is töviről hegyire kifaggatott a napomról, szóval kétszer mondhattam el, milyen volt. És bármibe le mertem volna fogadni, hogy mindezt Jace-nek is részleteznem kell majd.

Amikor a pincér a vacsora végén kihozta apu utolsó rendelését, egy kávét, egy véletlen folytán megbotlott, és elesett. A tálcát elejtette, aminek következtében az innivaló is kiborult a pohárból, és a földön kötött ki. Ezután gyorsan hozott egy másik kávét apunak, majd elkezdett feltakarítani.

A gondolataim elkalandoztak, majd nem sokkal azon kaptam magam, hogy az étterem bejáratát nézem, ahol Alec állt, mellette pedig egynagyjából tizenkilenc éves, sötétbarna, hullámos hajú lány. Ő is egyből kiszúrt minket a tömegből, és felénk vette az irányt az ismeretlen lánnyal.

- Szeretném bemutatni nektek az unokatestvéremet, Janice Manrose-t. – Mutatott a barna hajú, kék szemű lányra.

Chapter 98th - I'm fine

- Mayka! – Kapott el Wade. – Jól vagy?

- Igen? – Kijelentésem inkább kérdésnek hangzott, miközben Wade leültetett egy székre. A szédülés csak nem akart abbamaradni, így forgott velem a világ.

- Biztosan? Mert nem úgy nézel ki, mintha minden rendben lenne… - Nézett rám aggódva.

A következő pillanatban egy nyakig havas férfi lépett be az ajtón, én pedig felkeltem, hogy megkérdezzem, miben segíthetek. Wade először vissza akart tartani, ám utána arckifejezésemet látva meggondolta magát.

- Jó napot! Miben segíthetek? – Léptem a férfi elé. Kalapját annyira a fejébe húzta, hogy az egész arcát eltakarta, így azt sem tudtam megállapítani, ismerem-e.

- Jó napot! – Sokáig állt szótlanul. Először azt hittem valami probléma van, ám akkor megszólalt. - Ezekre a könyvekre lenne szükségem. – Halászott végül elő a zsebéből egy cetlit, amire vagy húsz könyv címe volt felírva.

Elvettem tőle a listát, majd a pult mögé mentem, ahol kikerestem a helyét a könyveknek. Ugyan más esetben egyszerűbb lett volna elsétálni, és az ábécé szerint megkeresni őket, azonban a bolt átrendezés alatt volt, és semmi nem sem volt az eredeti helyén. Eközben Wade kíváncsi pillantásokkal fürkészte, mit csinálok éppen.

- Parancsoljon! – Tettem le az asztalra, azokat a könyveket, amiket a férfi kért. Ő gyorsan fizetett, majd még gyorsabban távozott. Megkérdeztem, nem kell-e segíteni a könyvek cipelésében, ám ő valamit dörmögve elhárította a kérdésemet.

- Azt hiszem, egész jó vagy. – Könyökölt a pultra velem szemben Wade.

- Ennek örülök. – Mosolyodtam el, miközben egy újabb férfi lépett be az ajtón. Már elindultam felé, amikor észrevettem, hogy édesapám az. – Szia!

- Sziasztok! – Köszönt megölelve. – Alec mesélte, hogy itt fogsz dolgozni. Pont erre van dolgom, és gondoltam, benézek… Hogy megy?

- Kitűnően. – Válaszolt helyettem Wade.

- Este vacsorázhatnánk együtt, és akkor mesélhetnél. Itt várlak, mikor végzel. Mit szólsz? – Kíváncsiskodott apu.

- Jó ötlet. – Bólintottam. – De akkor szólnom kell Jace-nek, hogy ne jöjjön értem…

Alighogy apu távozott, én pedig beszéltem Jace-szel, gyakorlatilag elkezdtek özönleni az emberek. Sokan csak nézelődtek, ám sokan konkrét könyveket kerestek, amiben segítenem kellett. Délelőtt el sem tudtam képzelni, miért kell Wade-nek segítség, amikor nincsenek valami sokan, viszont most megértettem.

Este valamivel később zártunk, mert még akkor is rengetegen voltak a boltban. Amikor a kabátomat húztam fel, Wade kissé álmosan közeledett felém, majd jó éjszakát kívánva búcsúztunk el egymástól.

Chapter 97th - The first day

- Sok sikert! – Húzott közelebb magához Jace az autóban ülve, hogy meg tudjon csókolni.

- Köszi. – Mosolyodtam el, mialatt csók közben a hajába túrtam.

- Este érted jövök. – Engedett el Jace. Még egyszer az órára pillantottam, ami tíz órát mutatott, majd egy újabb csók kíséretében elbúcsúztam Jace-től, aki elhajtott, miután kiszálltam. A kabátom cipzárját feljebb húztam, mert idekint nagyon hideg volt a hóesésben.

- Üdvözöllek az első napodon! – Fogadott Wade a könyvesbolt ajtajában állva, amit én első ránézésre antikváriumnak neveztem volna.

Wade sötét farmert, sötétkék pólót, és fekete sportcipőt viselt. Szemei kissé karikásak voltak, ám mégsem látszott kialvatlannak.

- Szia! – Mosolyogtam rá. – Tudod, nem gondoltam volna, hogy van egy könyvesboltod… - Állapítottam meg, miközben Wade befelé tessékelt, ahol meglepésemre sokkal melegebb volt, mint képzeltem volna.

- Én pedig nem gondoltam volna, hogy hamarosan ismét találkozunk… Tényleg, Lisát kiengedték már a kórházból? – Érdeklődött.

- Még nem. – Rázta meg a fejem. – Leghamarabb holnapután jöhet csak el.

Ezután Wade körbevezetett. Annak ellenére, hogy kintről milyen kicsinek tűnt ez az üzlet, mégis hatalmas volt bentről. A polcok, amik a falak mellett, és középen még három sorban álltak, csak úgy roskadoztak a könyvektől. Leghátul volt egy ajtó, ami egy kis szobába nyílt. Ebből a szobából, még háromfelé lehetett elmenni.

Jobbra az étkező volt, balra pedig egy átjáró, amin keresztül Wade lakásába lehetett eljutni. A szemben lévő ajtó mögött a raktár volt, ahol mindegyik könyvből volt még néhány példány.

- Akkor készen állsz? – Érdeklődött, mire bólintottam.

A nap legnagyobb részét azzal töltöttem, hogy megtanultam használni a számítógépen lévő könyvtárt, ahol meg tudtam nézni, megvan-e az a könyv, amit keresek, és ha igen, akkor hol.

Délelőtt csak Wade és én voltunk a boltban. A bolt hatalmas ablakin keresztül csak a hóban játszó kisgyerekeket lehetett látni. Délben kitettük az ajtóra a „Rögtön jövök” feliratú táblát, míg ebédeltünk.

Délután egy futár hozott pár könyvet, amik elég ramaty állapotban voltak. Kiváltképp a borítójuk… Ezeket Wade-nek úgymond „meg kellett javítania”. Én érdeklődve hajoltam át az egyik asztal fölött, és néztem, ahogy új borítót készít a vastagabb és vékonyabb köteteknek. Mikor ezekkel végzett, segítettem a helyükre rakni őket.

Én felmásztam a létrára, Wade pedig tartotta az igencsak nehéznek látszó pakkot. Már az utolsó könyvet adta a kezembe, amit a helyére tettem, ám eggyel lejjebb lépve megszédültem, és megcsúszott a lábam.

Chapter 96th - The job...

Ebéd közben Jace folytatta apu faggatását arról, milyen volt az édesapja. Amennyit én leszűrtem a beszélgetésből az az volt, hogy Jace édesapja ugyanolyan volt tizenhét éves korában, mint most Jace. Nem csak viselkedésre, hanem kinézetre is.

Ebéd közben én csendben ültem, és gondolkodtam. Fogalmam sincs, hogy min, csak azt tudom, hogy a végére odáig eljutottam, mivel nem csinálok napközben szinte semmit, lehet, munkát kéne keresnem.

Mikor felvetettem az ötletet, először mindenki megdöbbent, utána pedig azt mondták, ha ezt szeretném, akkor vágjak bele. Bár volt apunak egy-két feltétele… Például nem dolgozhatom késő estig, vagy ha mégis, akkor ne egyedül mászkáljak a sötétben hazáig. Napközben pedig szeretné legalább egyszer megnézni, minden rendben van-e velem.

Végül engedtem a feltételeinek, és délután már a hirdetéseket nézegettem. Őszintén szólva nem igazán tudtam elképzelni, milyen fajta munkát szerettem volna, így elég lassan haladtam ezzel.

Nagyjából hét óra lehetett, amikor váratlanul Alec állított be a kezében egy szórólappal, amin az állt, hogy egy könyvesboltba keresnek egy segítőt. Azt nem írták pontosan milyen munkára, vagy hova, így bizalmatlanul néztem Alec-re.

- Biztos vagy ebben? – Kérdezte Jace megerősítve aggódásom.

- Persze. – Vont vállat Alec. – Szinte száz százalék, hogy ez jó lesz. Érzem…

- Egy próbát megér… - Vettem elő a telefonom, majd bepötyögtem a számot, és tárcsáztam.

- Igen? – Szólt bele egy ismerős férfihang. – Itt Wade Marc.

- Wade? – Döbbentem meg elmosolyodva. Hirtelen nem is tudtam mást mondani. Még a saját nevemet sem voltam képes kinyögni.

- Mayka? – Kérdezte némi szünet után.

- Ööö… Igen. Te keresel segítőt egy könyvesboltba? – Faggattam.

Egy rövid megbeszélés után megtudtam, hogy Wade-nek olyan valakire van szüksége, aki a könyvesboltban segít megtalálni a könyveket, meg ilyenek.

Megegyeztünk, ha szeretnék, akkor már másnap kezdhetek is. Beleegyeztem, majd hálálkodva Alec nyakába ugrottam.

- Jaj! Elnézést! – Engedtem el a fiút, mikor teste megfeszült, én pedig rájöttem, mire gondolhat éppen. – Figyelhetnék jobban is… - Szidtam magam.

- Semmi baj, Mayka. – Rázta meg a fejét Alec az ajtó felé véve az irányt. – Tudom, hogy néha kicsit heves vagy… - Azzal egy gyors köszönés után, ő már nem volt sehol.

Este alig tudtam elaludni, annyira izgatott voltam a következő nap miatt. Jace átkarolt, és erősen láncolt magához, miközben egy altatódallal próbált meg hatni rám. Először jót mulattam ezen, azonban hamarosan leragadtak a szemeim.