Az ablak hatalmas csörömpöléssel
tört ki, a deszkák pedig egy az egyben elszakadtak a ház falától. Az arcom és a
karom mindenhol vérzett attól a rengeteg üvegszilánktól, ami „eltalált”.
Meglepődtem, hogy egyáltalán nem
is éreztem ebben a pillanatban fájdalmat. Ha éreztem volna is, akkor sem lett
volna időm azzal foglalkozni.
- Gyere, Tina! Sietnünk kell! –
Szóltam a lánynak, miközben én már félig kimásztam az ablakon. A szívem a
torkomban dobogott, miközben láttam, hogy egy első emeleti szobában vagyunk, és
innen kell leugranunk.
Egy pillanatra sem álltam meg
habozni. Egyszerűen leugrottam. Mikor földet értem, bukfenceztem párat, majd a
hátam erősen vágódott neki egy fa törzsének. Felszisszentem. Utánam Tina is
ugrott némi habozással. Ő is bukfencezett egyet-kettőt, végül elterült tőlem
pár méterre.
- Jól vagy? – Kérdeztem, mire ő
bólintott.
Feltápászkodtunk, és mondtam
Tinának, rohanjon. Ő elkezdett futni, miközben én visszanéztem oda, ahova az
előbb még be voltunk zárva. Egy teljesen feketébe öltözött, csuklyás alak állt
az ablakban. A kezében egy fegyvert tartott, és éppen megtöltötte. Hallottam,
hogy Tina a nevemet kiáltja, és hogy fussak már.
Hamar utolértem a lányt, és
szóltam neki, hogy valóban van fegyvere az ismeretlennek. Erre Tina valami
olyasmit motyogott, hogy ő megmondta. Egyre gyorsabban, és gyorsabban
futottunk, ám mégsem elég gyorsan. Amikor szükségem lenne arra a hatalmas
erőre, amiről Jace beszélt, akkor miért nem tudom használni?
Eldördült az első, majd a
második lövés is. Szerencsére egyikünket sem találta el. Amint meghallottam a
harmadik lövést, és Tina fájdalmas sikolyát, tudtam, az idegen eltalálta.
Lefékeztem, és visszafutottam a földön fekvő, síró lányhoz.
- Menj, Mayka! Menj! – Kért. –
Engem hagyj itt!
- Nem, Tina. Arról szó sem
lehet. – Pillantottam vissza a házra. A férfi már nem állt az ablakban, így
sejtettem, elindult utánunk. Valahogy sikerült felsegítenem, és átkarolnom
a földön fekvő lányt, majd így siettünk tovább. Jobb lábából ömlött a vér, ahol
eltalálta a lövedék.
- Nem vagyunk elég gyorsak.
Értsd meg! – Győzködött Tina. – Hagyj itt!
- Meghalni? Az ki van zárva. –
Kötöttem az ebet a karóhoz, és tovább húztam a lányt arra, amerre egyre sűrűbb
volt már az erdő. Amint a hátam mögé néztem, láthattam a tőlünk nagyjából
kétszáz-kétszázötven méterre lévő férfit. Még egyszer lőtt, de most sem talált
el senkit.
Kikerültünk pár hatalmas
sziklából álló tömböt, ahol egy ember tökéletesen el tudott bújni, mert pár
kidőlt fa eltakarta a másik szeme elől.
- Tina, kérlek, mássz be ide, és
ne hívd fel magadra a figyelmét! Hamarosan visszajövök. – Kértem a könnyező
szemű lányt. Segítettem neki bemászni abba a kis lyukba, ahol
összegömbölyödött. – Csak maradj csendben!
A férfi már nem volt messze
tőlünk, amikor minden erőmet összeszedve futottam tovább.
Jaj ez nagyon tetszett :) Átgondolt és jól felépített volt a fejezet, a szereplőkkel együtt tudtam mozogni. Nagyon kíváncsi vagyok a továbbiakra, és hogy mi lesz Tinával. De ami még jobban izgat, ki ez a férfi!? Várom a felmentősereg felbukkanását is :)
VálaszTörlésSzóval jöhet a következő fejezet :D
Love.Gabriella.Fisher
Szia!
TörlésHa lehetek őszinte, akkor megmondom, hogy igazából ezen a fejezeten semmit sem gondoltam át. Csak zenét hallgattam, és elkapott az ihlet. Írtam, és írtam... Aztán ez lett belőle. :D
Örülök, hogy tetszett. Szép napot! :)