Chapter 23rd - She's dead

Reggel hatalmas csörömpölésre ébredtem, ami a konyhából jött. Felkeltem, hogy megnézzem, mi történt. A takaró, amit feltehetően Jace terített rám éjszaka, még mindig rajtam volt.

Mikor beléptem a konyha ajtaján, a nekem háttal lévő Jace épp valamelyik eltörött tárgy darabkáit szedte össze szitkozódva.

- Nem gondoltam volna, hogy te is szeretsz káromkodni… - Jegyeztem meg nevetve, az ajtófélfának támaszkodva. Jace nem számított rám, így láttam, megijedt.

- Ó! Hát, tudod… Néha le kell vezetni a feszültséget… - Dobta a szemetesbe az üvegdarabokat, majd sajnálkozva nézett rám. – Felébresztettelek?

- Nem. Már készültem felkelni. – Hazudtam. Láthatóan jól sikerült ez a hazugság, mert Jace nem kérdőjelezte meg, mennyire igaz.

Délelőtt a rendőrség felhívta Jace-t, hogy be tudunk-e menni az őrsre. A rendőrségen kellett várnunk egy kicsit, mert időközben egy banki lövöldözéshez riasztották azt, aki beszélni akart velünk, így mi leültünk a folyosón lévő székekre.

Végül megérkezett, akire vártunk. Az egyik karján fehér kötés díszelgett.

- Semmi komoly. Csak meglőttek. – Magyarázta kérdő pillantásunkat látva. Jace-szel összenéztünk, mikor azt mondta, semmi komoly. Hiszen most lőtték meg… És nem komoly?

Soha nem értettem, miért megy valaki rendőrnek. Gyakorlatilag minden nap veszélyben van az életük. Ez nem zavarja őket? Ráadásul családjuk is van… Mi lesz, ha egyszer nem megy haza? Személy szerint én soha nem vállalnám be ezt a munkát. Főleg, ha tudatában vagyok annak, milyen veszélyei vannak ennek az állásnak.

Beültünk egy kihallgatóterembe, majd a rendőr szomorúan felsóhajtott, amikor belelapozott a mappába, amit a kezében tartott. Végül egy képet tett le elénk az asztalra.

- Felismeri, Ms. Fray? – Kérdezte.

Ránéztem a fényképre. Egy erdős terület volt a háttérben. Az előtérben egy lány feküdt a földön. Valamilyen fehér szövetet csavartak köré. Arca hófehér volt, a szája pedig valamilyen különös, lilás árnyalatot vett fel. Kócos, szőke hajába valamilyen növény levelei akadtak. A szemét lecsukta, mintha aludna. Ám ez nem így volt. Ez a lány a képen halott.

- Igen. – Nyögtem. – Sheila az… - Éreztem, ahogy a világ elkezd forogni körülöttem.

- Mi történt? – Kérdezte Jace. Mintha csak a gondolataimban olvasott volna, míg én továbbra is a képre meredtem.

- Egy túrázó csoport találta meg ma délelőtt az erdőben. – Válaszolt csendesen. – Talán két napja lehetett már ott. Megverték, és megerőszakolták. Úgy véljük, Ms. Fray-nek igaza volt… Szerintünk is azt kell keresnünk, aki őt is megerőszakolta…

Itt elszakadt a cérna. Nem bírtam tovább. Nagyon hamar Jace karjai közt találtam magam, és újból sírtam.

Chapter 22nd - Courting?

Jace-nek igaza volt. Alec és a húga nem igazán hasonlítottak egymásra. Ezt én is meg tudtam állapítani, amikor Alec visszaült Jace mellé, majd nem sokkal később egy pincérnő hozta ki a rendelését, akit utána bemutatott nekem.

- Szia! Destiny Manrose vagyok. – Mondta a lány. – Ha úgy tetszik, Tina…

A lánynak hosszú, sötétbarna, hullámos haja, valamint barna szemei voltak. Tartása olyan egyenes volt, mintha karót nyelt volna. Ezzel szemben a bátyja nem igazán foglalkozott az egyenes tartással.

- Mayka Fray. – Miután megrázta a kezemet, lehajolt, és a fülembe suttogott, nehogy Alec és Jace meghallják.

- Vigyázz a bátyámmal! Ahogy elnézem, még ma este rád startol… - Figyelmeztetett.

- Szóval… - Dőlt előre Alec, miután a húga távozott. – Nem a barátnőd, Jace?

Úgy tűnik, Tinának igaza volt. Alec tényleg nem vesztegette az idejét. Legnagyobb döbbenetemre Jace habozott a válasszal. Vajon azon gondolkozott, mondja-e azt, hogy nem? Azonban egy pillanatra mintha azt láttam volna, azt akarja mondani, a barátnője vagyok.

- Nem egészen. – Mondta végül. Ezután Alec mindenféléről kérdezett engem, aminek a felére sem emlékszem már.

Jace a kocsiban valahogy nagyon hallgatag volt, és ezt nem értettem. Máskor mindig jó kedve szokott lenni, és csak úgy áradt belőle a pozitív energia. De most…

Mikor leparkolt a ház előtt, akkor jöttem csak rá, hogy még körül sem néztem, milyen környéken lakik. Egy emeletes, fehér házban lakott, ami előtt volt pár lépcsőfok. Magát a házat magas fák vették körül. Ha pisztolyt tartanának a fejemhez, még akkor sem tudnám megmondani, milyen fajta fák. Természetismeretből és biológiából soha nem álltam a helyzet magaslatán. Nem tehetek róla…

A környéken egy volt az egyetlen ház. Mindenhol csak fák voltak. Mivel egy kisebb domb oldalán állt Jace háza, így be lehetett látni New York egy kis részét.

Az éjszaka megint rémálmaim voltak, így éjfél körül hatalmas fejfájással ébredtem. Folyton csak azt férfit láttam álmomban, aki megerőszakolt. Ebből kifolyólag nem volt kedvem újra elaludni.

Halkan benyitottam Jace szobájába, hátha nem alszik. Ha így lett volna, kértem volna tőle gyógyszert a fejfájásomra. Mivel láttam, nincs ébren, úgy gondoltam, inkább nem zavarom. Átsétáltam a nappaliba, és ott leültem a kanapéra. Az egyik ablak nyitva volt, így a szél valamivel hűvösebb levegőt fújt be rajta.

Egy idő után egyszerűen elnyomott az álom. Pedig nem is voltam fáradt… Igaz, éreztem, ez nem olyan normális alvás, mint amikor semmit nem érzékelek a külvilágból. Hanem félig-meddig tudatomnál voltam. Nem sokkal később valaki egy takarót terített rám, megérintette a vállamat, majd homlokon csókolt.

Chapter 21st - The dinner

Alapvetően egész jól nézett ki ez a kínai étterem. Igaz, tele volt arany és piros díszítéssel, de ezt leszámítva hangulatos volt. Mindegyik oszlopra különböző sárkányok voltak festve. Bármibe le mertem volna fogadni, hogy kézzel festették őket.

Jace akkor már eltüntette a tányérján lévő sushi felét, amikor én még meg sem kóstoltam.

- Mire vársz? – Kérdezte Jace nevetve. – A végén még elfut…

- Vagy inkább elúszik… - Motyogtam inkább csak magamnak, ám Jace is nevetett rajta.

- Van humorérzéked, az biztos… - Nevetett tovább.

Valahogy ez nem az én estém volt. Még az evőpálcikákat sem tudtam rendesen megfogni, pedig milyen sokszor ettem már ilyenekkel…

- Kóstold meg! – Tartotta át az asztal fölött a kezében tartott evőpálcikát, amivel egy darab sushit fogott meg.

- Na, jó. – Adtam meg magam, és ráharaptam az érdekes ízű ételre. Jace csak mosolygott velem szemben, miközben visszahúzta a kezét és a pálcikákat.

- Jace, csak nem találtál magadnak egy barátnőt? – Ült le Jace mellé egy fekete hajú és szemű, velünk egyidős fiú. Kérdésétől félrenyeltem, és köhögni kezdtem. Miután ittam egy kis vizet, a köhögésem csillapodott.

- Alec, ő az, akiről meséltem, Mayka a neve. Mayka, ő pedig Alec. – Mutatott be minket egymásnak, miközben mi kezet ráztunk. Olyan ismerős volt Alec, de nem tudtam, honnan.

- Igazad volt, Jace. – Mondtam. – Tényleg finom.

Ő csak elégedetten bólintott, majd Alec intett a pincérnőnek, aki felvette a rendelését. Alec valamit Jace fülébe súgott, mire Jace az étterem másik felébe nézett.

- Ez biztos? – Próbált halkan beszélni úgy, hogy én ne haljam, ám ő nem járt akkora sikerrel, mint az előbb Alec.

Alec válasza egy bólintásból állt, majd ismét súgott valamit Jace-nek, amin utána csak ő nevetett, Jace pedig komoly arccal nézte. Nekem csak annyit sikerült belőle értenem, hogy az én nevemet mondta ki, ám többet nem tudtam kivenni belőle. Ha jó volt a megérzésem, akkor nem is akartam tudomást szerezni arról, amit mondott.

- Megnézem Tina-t, oké? Úgy tudom, ma dolgozik. – Vetette közbe Alec, majd elviharzott.

- A barátnője? – Érdeklődtem meg Jace-től.

- Nem. – Rázta meg a fejét. – A húga. Bár abban igazat adok neked, hogy nem hasonlítanak nagyon egymásra.

Eddigre már mindkettőnk tányérja üres volt. Jace meg is kérdezte, nem kérek-e még, ám nekem elég volt. Ő azonban rendelt még egy adagot, amiből később én is „loptam” egy keveset.

Chapter 20th - An average day

A cuccaimat a szatyrokból kipakoltam Jace lakásának egyik szobájában az egyik szekrénybe. Igazság szerint csak azért pakoltam ki, mert Jace kérte. Ugyanis ő úgy látta, egy ideig még biztos itt maradok vele.

Délután elmentünk abba a lakásba, ahol eddig laktam. Valóban üres volt az összes szoba. Sehol nem maradt semmi. Amikor a nappali ablakán néztem ki, Jace-nek sikerült megijesztenie.

- Ezek eddig is itt voltak? – Mutatott a talajon és a falon pár karmolás nyomokra.

Miután kissé magamhoz tértem a döbbenettől, Jace mellé sétáltam, és alaposabban megnéztem, mire mutat. Mintha felhasogatták volna a falon lévő tapétát, és a parkettát, amin álltunk.

- Én nem emlékszem rájuk. – Ingattam a fejem jobbra-balra.

- Rossz előérzetem van, Mayka. Nagyon rossz előérzetem... – Mondta halkan, majd elindult körbe a lakásban.

- Mire gondolsz? – Érdeklődtem Jace-t követve. Ő csak csendesen ment előttem alaposan végignézve minden egyes szobát.

- Ha nem gond, akkor ezt még átgondolnám, és ígérem, szólok, amint jutottam valamire. - Fogalmam sem volt, mi a fenéről beszél, így ráhagytam. Azonban ezen elgondolkoztam… Vajon csak én nem értem, mire akar célozni, vagy más sem értené?

Este Lisa főzött valamit vacsorára, ám sikerült elsóznia, így az ehetetlen lett.

- Sajnálom. Nem értem, hogy történhetett. Általában minden jól szokott sikerülni… - Sajnálkozott Lisa megbánóan.

- Semmi gond. – Mondta Jace. – Akkor hova menjünk vacsorázni? – Kérdése után tanácstalanul ültünk. Lisa és én nem igazán tudtuk, hova mehetnénk.

- Mayka, szereted a sushit? – Kérdezte hirtelen Jace.

- Még soha nem ettem. – Gondoltam bele.

- És kipróbálnád? – Kelt fel az asztaltól. Én bólintottam, Lisa pedig undorodva nézett Jace-re.

- Nehogy azt mond, hogy azt a förmedvényt meg akarod etetni Mayka-val! – Emelte fel kissé a hangját Lisa.

- Szívesen megkóstolom. – Szóltam közbe halkan.

- Akkor mehetünk? – Érdeklődött Jace, miközben a cipőjét húzta már fel. Én egy szó nélkül követtem, ám Lisa nem mozdult.

- Én inkább hazamegyek, oké? – Azzal már el is tűnt a bejárati ajtón keresztül.

- Indulhatunk? – Nézett rám Jace. Rábólintottam, ezután ő kézen fogott, és úgy indultunk el.

Chapter 19th - It's horrible

- Jace… - Súgtam a fiúnak. – Meghalt?

- Nem. – Jelentette ki határozottan. – Az orvos azt mondta, mesterséges kómában tartják még egy ideig.

Jace szorosan ölelt magához, míg én próbáltam nem visszagondolni arra, amit láttam. Viszont nem jártam túl sok sikerrel. Másra sem tudtam gondolni…

„A szoba másik felében lévő ágyon feküdt édesanyám főnöke, Richard. Ez egész szoba, amerre előtte járhatott, mindenhol véres volt. Rengeteg vért veszíthetett. Fehér ingét szinte teljesen átitatta a vére. Szeme tágra nyílt a rémülettől.

Jace első dolga az volt, hogy hívta a rendőrséget és a mentősöket, majd engem próbált megnyugtatni. Próbáltam nem Richardra nézni, ám nem ment. Úgy nézett ki, mintha halott lenne.

Először a rendőrök értek ide, és megállapították, hogy még él. Ugyan gyenge volt a pulzusa, de legalább volt. Mire a mentősök ideértek, már a rendőrök kezdték el újraéleszteni a férfit.

Miután kissé rendbe hozták Richardot, és úgy vélték, már szállítható állapotban van, bevitték a kórházba, ahol egyből megműtötték. Az egyik rendőr kikérdezett minket, majd Jace-szel bementem a kórházba.”

- A műtét közben többször is újra kellett élesztenünk. – Mondta az orvos, aki műtötte. Egy elég szimpatikus, ötvenes évei közepén járó férfi volt. – Két hét múlva elkezdjük felébreszteni. Majd akkor meglátjuk, mi lesz vele.

- Köszönöm. – Mondtam az orvosnak, miközben visszanéztem az üvegablak másik oldalán fekvő Richardra.

Nem tudtam elképzelni, ki tehette ezt vele. Bár lett volna egy-két tippem. Ezalatt főleg azokra gondolok, akiket sikerült elítéltetnie ügyvédként.

- Menjünk haza! – Javasolta Jace, mire bólintottam.

Haza… Milyen érdekes… Úgy vettem észre, nekem sikerült pár pillanat alatt elveszítenem az otthonomat. Vagy volt egyáltalán valaha olyan hely az életemben, amit méltán az otthonomnak nevezhettem volna?

Rengetegszer költöztünk el anyuval. Keresztbe-kasul bejártuk az USA-t, végül két-három éve New York-ban kötöttünk ki. Örültem, amikor négy-öt hónap után anyu nem jelentette be, hogy ismét el kell költöznünk, mert édesapám a nyomunkra bukkant.

Ez egy kisebb megkönnyebbülés volt számomra. Meglepődtem, hogy már több éve itt élek, ugyanakkor nem igazán tudom az otthonomnak nevezni ezt a helyet. Bár az elmúlt időben kezdtem úgy érezni, valami ideköt engem. De vajon mi?