Chapter 20th - An average day

A cuccaimat a szatyrokból kipakoltam Jace lakásának egyik szobájában az egyik szekrénybe. Igazság szerint csak azért pakoltam ki, mert Jace kérte. Ugyanis ő úgy látta, egy ideig még biztos itt maradok vele.

Délután elmentünk abba a lakásba, ahol eddig laktam. Valóban üres volt az összes szoba. Sehol nem maradt semmi. Amikor a nappali ablakán néztem ki, Jace-nek sikerült megijesztenie.

- Ezek eddig is itt voltak? – Mutatott a talajon és a falon pár karmolás nyomokra.

Miután kissé magamhoz tértem a döbbenettől, Jace mellé sétáltam, és alaposabban megnéztem, mire mutat. Mintha felhasogatták volna a falon lévő tapétát, és a parkettát, amin álltunk.

- Én nem emlékszem rájuk. – Ingattam a fejem jobbra-balra.

- Rossz előérzetem van, Mayka. Nagyon rossz előérzetem... – Mondta halkan, majd elindult körbe a lakásban.

- Mire gondolsz? – Érdeklődtem Jace-t követve. Ő csak csendesen ment előttem alaposan végignézve minden egyes szobát.

- Ha nem gond, akkor ezt még átgondolnám, és ígérem, szólok, amint jutottam valamire. - Fogalmam sem volt, mi a fenéről beszél, így ráhagytam. Azonban ezen elgondolkoztam… Vajon csak én nem értem, mire akar célozni, vagy más sem értené?

Este Lisa főzött valamit vacsorára, ám sikerült elsóznia, így az ehetetlen lett.

- Sajnálom. Nem értem, hogy történhetett. Általában minden jól szokott sikerülni… - Sajnálkozott Lisa megbánóan.

- Semmi gond. – Mondta Jace. – Akkor hova menjünk vacsorázni? – Kérdése után tanácstalanul ültünk. Lisa és én nem igazán tudtuk, hova mehetnénk.

- Mayka, szereted a sushit? – Kérdezte hirtelen Jace.

- Még soha nem ettem. – Gondoltam bele.

- És kipróbálnád? – Kelt fel az asztaltól. Én bólintottam, Lisa pedig undorodva nézett Jace-re.

- Nehogy azt mond, hogy azt a förmedvényt meg akarod etetni Mayka-val! – Emelte fel kissé a hangját Lisa.

- Szívesen megkóstolom. – Szóltam közbe halkan.

- Akkor mehetünk? – Érdeklődött Jace, miközben a cipőjét húzta már fel. Én egy szó nélkül követtem, ám Lisa nem mozdult.

- Én inkább hazamegyek, oké? – Azzal már el is tűnt a bejárati ajtón keresztül.

- Indulhatunk? – Nézett rám Jace. Rábólintottam, ezután ő kézen fogott, és úgy indultunk el.