Chapter 21st - The dinner

Alapvetően egész jól nézett ki ez a kínai étterem. Igaz, tele volt arany és piros díszítéssel, de ezt leszámítva hangulatos volt. Mindegyik oszlopra különböző sárkányok voltak festve. Bármibe le mertem volna fogadni, hogy kézzel festették őket.

Jace akkor már eltüntette a tányérján lévő sushi felét, amikor én még meg sem kóstoltam.

- Mire vársz? – Kérdezte Jace nevetve. – A végén még elfut…

- Vagy inkább elúszik… - Motyogtam inkább csak magamnak, ám Jace is nevetett rajta.

- Van humorérzéked, az biztos… - Nevetett tovább.

Valahogy ez nem az én estém volt. Még az evőpálcikákat sem tudtam rendesen megfogni, pedig milyen sokszor ettem már ilyenekkel…

- Kóstold meg! – Tartotta át az asztal fölött a kezében tartott evőpálcikát, amivel egy darab sushit fogott meg.

- Na, jó. – Adtam meg magam, és ráharaptam az érdekes ízű ételre. Jace csak mosolygott velem szemben, miközben visszahúzta a kezét és a pálcikákat.

- Jace, csak nem találtál magadnak egy barátnőt? – Ült le Jace mellé egy fekete hajú és szemű, velünk egyidős fiú. Kérdésétől félrenyeltem, és köhögni kezdtem. Miután ittam egy kis vizet, a köhögésem csillapodott.

- Alec, ő az, akiről meséltem, Mayka a neve. Mayka, ő pedig Alec. – Mutatott be minket egymásnak, miközben mi kezet ráztunk. Olyan ismerős volt Alec, de nem tudtam, honnan.

- Igazad volt, Jace. – Mondtam. – Tényleg finom.

Ő csak elégedetten bólintott, majd Alec intett a pincérnőnek, aki felvette a rendelését. Alec valamit Jace fülébe súgott, mire Jace az étterem másik felébe nézett.

- Ez biztos? – Próbált halkan beszélni úgy, hogy én ne haljam, ám ő nem járt akkora sikerrel, mint az előbb Alec.

Alec válasza egy bólintásból állt, majd ismét súgott valamit Jace-nek, amin utána csak ő nevetett, Jace pedig komoly arccal nézte. Nekem csak annyit sikerült belőle értenem, hogy az én nevemet mondta ki, ám többet nem tudtam kivenni belőle. Ha jó volt a megérzésem, akkor nem is akartam tudomást szerezni arról, amit mondott.

- Megnézem Tina-t, oké? Úgy tudom, ma dolgozik. – Vetette közbe Alec, majd elviharzott.

- A barátnője? – Érdeklődtem meg Jace-től.

- Nem. – Rázta meg a fejét. – A húga. Bár abban igazat adok neked, hogy nem hasonlítanak nagyon egymásra.

Eddigre már mindkettőnk tányérja üres volt. Jace meg is kérdezte, nem kérek-e még, ám nekem elég volt. Ő azonban rendelt még egy adagot, amiből később én is „loptam” egy keveset.