Chapter 90th - What?

Amikor reggel kinyitottam a szemem, Jace pont akkor feküdt vissza mellém. Egyik kezével a fejét támasztotta, míg másikkal egyik hajtincsemet csavarta mutatóujja köré.

- Esik a hó. – Jelentette be mosolyogva.

Amint megfordultam, és kinéztem az ablakon, észre kellett vennem, valóban sűrűn, hatalmas pelyhekben hullik. Mikor visszafordultam Jace felé, a takaró lehullott csupasz vállamról, és a kissé hidegebb levegő miatt karom libabőrös lett.

- Tekintve, hogy másfél-két hét van karácsonyig, lenne egy fontos kérdésem… - Kezdte elgondolkozva Jace, miközben hátát a falnak vetette, engem pedig forró ölelésébe zárt. – Ti meg szoktátok ünnepelni?

Gondolkodóba estem. Eddig az összes karácsony úgy telt el, hogy anyuval kínait rendeltünk, és megnéztünk egy filmet. Néha azonban egyedül töltöttem otthon a négy fal között, mert anyunak dolgoznia kellett. A barátaim mindig hívtak, hogy ne legyek egyedül, ám én mindig nemet mondtam mindenféle hívásra.

- Nem. – Ráztam meg végül a fejemet. – És nem is szeretném ezután sem. – Nyögtem ki az igazságot, ami meg sem lepte Jace-t. – De ha te szeretnéd…

- Nem. – Rázta meg a fejét. – Mi sem tartottuk fontosnak megünnepelni. Mikor Alec-ékhez kerültem, akkor sem… Csak kíváncsi voltam, mert ha ti megtartjátok, akkor… - A mondat végét függőben hagyta, és egy vállrándítással elintézte.

A következő pillanatban valaki kopogott a bejárati ajtón, és Jace elment megnézni, ki lehet az. Addig én feltápászkodtam, magamra rángattam egy farmert meg egy zöld pulóvert, majd Jace után mentem. Az ajtón pont abban a pillanatban lépett be apu, amikor én hátulról Jace nyaka köré fontam karjaimat.

- Jó reggelt! – Köszöntött mosolyogva. Kabátját a fogasra tette, miközben Alec is belépett a lakásba. Fekete haja most is kócos volt. Sötét farmer és póló volt rajta. Halványan elmosolyodott, amikor meglátott, hogy ezzel is elrejtse a vágyakozását.

Ezután Jace és apa a nappaliban ültek le, míg Alec ragaszkodott hozzá, hogy muszáj négyszemközt beszélnie velem. Így mi a konyhában ültünk le.

- Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy tudok rólad olyan dolgokat, amiket nem is sejtenél? – Kezdett bele, mire én csak a fejemet ráztam. – Miután azt mondtad nekem, hogy féltestvérek vagyunk… - Így már egyből beugrott, és bólintottam. – Szóval tartozok egy vallomással… És előre kérlek, bocsáss meg nekem! Tudtam erről, de nem szóltam, pedig kellett volna…

- Mi a baj, Alec? – Néztem rá aggódva, mire egy mappát helyezett elém az asztalra. – Mi ez?

- Tényleg sajnálom, hogy csak most szólok… Előbb kellett volna… - Hajtotta le a fejét, miközben én kinyitottam a keményfedeles, vastag mappát. – Ez Francis-é volt, és innen ismerlek téged…

A hitetlenkedéstől majdnem padlót fogtam, ahogy belenéztem. Feljegyzések és képek voltak benne attól a dátumtól kezdve, amikor megszülettem. Ami ebben volt, az mind rólam szólt.