Chapter 94th - A little detail

Nem. Nem akartam elhinni, hogy ez lehetséges. Francis most tényleg ránk vadászik? És azt sem tudjuk, mikor akar lecsapni ránk, vagy hol… Ez olyan hihetetlen.

- És mire jó ez az Erő? – Tettem fel a kérdést, mikor már kezdett kínossá válni a csend. Jace-en látszott, azon gondolkozik, hogyan tegyen fel pár kérdést apunak, Alec arcáról pedig csak a csodálkozás volt leolvasható.

- Igazából ettől függ a gyorsaság, az erő, sokszor a megoldó képesség is… Ezért van, hogy sokkal előbb le tudtok érettségizni… Alec, te is nemrég érettségiztél, igaz? – Kíváncsiskodott apa.

- Igen. November közepén. – Eszmélt fel apa kérdésére.

Ezután még megbeszéltünk pár dolgot. Például azt is, hogy apa örülne, ha nem mászkálnánk egyedül az utcán, és esténként mindenképpen otthon maradnánk. Ragaszkodott hozzá, a telefon mindig legyen nálunk bekapcsolva. És minden nap ellenőrizni akart minket legalább kétszer, hogy jól megvagyunk-e. Alapvetően ezek betartható szabályok voltak.

- És milyen volt az apám? – Érdeklődött Jace. Hangjában érezni lehetett a kíváncsiságot és a csalódottságot.

- Rendes volt, Jace. Nagyon hasonlítasz ám rá. – Mosolyodott el halványan apu. – Ragaszkodó típus volt. Ugyanúgy szerette édesanyádat, mint te Mayka-t. Nagyon örült, amikor megszülettél. Mindig is egy fiút szeretett volna.

- Akkor miért hagyott el minket? Nem is ismerhettem… - Ismerős volt ez az érzés. Én sem ismertem az apámat, szóval meg tudtam érteni Jace-t.

- Mert muszáj volt. Nem volt választása. A Tanács elküldte egy felderítésre. Évek múltak el, és senki nem hallott róla semmit. Mindenki azt hitte, meghalt. – Ahogy apu beszélt, úgy éreztem, mintha valójában élne Jace édesapja… - Öt éve találkoztam vele Seattle-ben, ám az óta én sem hallottam felőle. Mindennel és mindenkivel megszakította a kapcsolatot valamiért.

- Lehet, hogy még él? – Előzött meg a kérdéssel Alec. Apu ezen elgondolkozott.

- Megeshet. De akkor is menekült valami elől… - Jace óvatosan arrébb tett, és felkelt. Lehajtott fejjel sétált el az ablakig, ahol kinézett az esőfelhőkre.

Válla tartása elárulta, mennyire csalódott. Keze ökölbe szorult, majd ismét elernyedt. Ez többször is megismétlődött, mikor rászántam magam, hogy odamegyek hozzá. Lerúgtam magamról a takarót, majd Jace mellé álltam. Az oldalához simultam, és ujjaimat Jace-ébe kulcsoltam.

Mindketten összerezzentünk, amikor meghallottuk a telefonom csörgését. Először nem is igazán akartam foglalkozni vele, ám apu a kezembe adta készüléket. A „Lisa” név láttán éreztem, valami baj lesz.

- Igen, Lisa? – Vettem fel a telefont. – Mi történt? Valami baj van?

- Elnézést! Az én nevem Wade Marc. – Szólt bele egy férfihang. – Lisát az előbb hoztam be a kórházba, és azt kérte hívjalak fel téged. Most éppen műtik…