Végül sikerült hajnali négyre
elérnem Jace házáig. Benyitottam a hangszerekkel teli szobába, ahol még mindig
ott volt Jace.
Kezei már nem voltak a háta mögé
kötözve, és ezúttal a hasán feküdt. Csuklóin látszottak a kötözés nyomai. Egyik
kezében a telefonját tartotta, amin láttam, hogy épp Alec-et hívta fel két
perccel ezelőtt. Lerogytam mellé, majd átfordítottam a hátára.
Kintről halványan beszűrődtek a
város fényei, így láthattam, még mindig milyen fehér Jace arca. Bár szerintem
most még fehérebb volt, mint amikor legutóbb láttam.
- Jace! – Ráztam meg a fiút
szinte hisztérikus állapotban, aki nem reagált. – Kérlek, Jace!
A szemhéja egy pillanatra
megrebbent, majd résnyire nyitotta a szemét. Eddig mindig kék szeme mintha már
nem is kék lett volna, hanem valamilyen furcsa ezüstszínű. A vére, ami vagy fél
nappal ezelőtt felhasadt ajkából szivárgott, most egy vékony, vörös csík volt
csak az ajka és az álla között.
Erősen ragadtam meg a fiú
vállát, miközben fölé hajoltam.
- Jace… - Suttogtam, mert többre
már nem volt erőm. Fejemet a mellkasára hajtottam, így hallottam, milyen lassan
ver a szíve.
- Gyere ide, Mayka! – Hallottam
meg Alec hangját, majd óvatosan magához szorított.
- Alec, meg fog… Meg fog… - Nem
voltam képes kimondani. Elszorult a torkom, és csak valamilyen köhögésszerű
hang tört fel belőlem.
- Nem, nem fog meghalni. Nem
hagyom. – Alec elengedett, majd Jace fölé hajolt.
Alec egy erőset ütött barátja arcára, amitől én vagy egy
métert ugrottam hátrafelé, annyira megijedtem. Jace szeme tágra nyílt, miután
Alec ezt még egyszer megismételte. Szerettem volna odamenni hozzájuk, de Alec
felemelte egyik kezét, ezzel megállítva engem.
- Jace, jobb lenne, ha
összeszednéd magad! – Mondta kissé bosszúsan, miközben elővett valamit nadrágja
zsebéből. Egyik kezével óvatosan felemelte Jace fejét, míg a másikkal a kis
üvegcse kupakját lepattintotta. Az üveget finoman Jace szájához illesztette,
majd megdöntötte.
Én lélegzetvisszafojtva
figyeltem őket. Ahogy a piros színű lé lassan teljesen eltűnt az üvegből, Alec
visszacsúsztatta a zsebébe, majd ismét megütötte Jace arcát.
- Erre biztosan… Szükség van? –
Nyeltem egyet. – És mi volt az az izé?
- Igen, Mayka, biztosan. – Fújta
ki hangosan a levegőt Alec. – Az az izé pedig az ellenszer volt… Vagy valami
ilyesmi… Apám… Azaz Francis szekrényében találtam. – Felelte, miközben nekidőlt
a zongora lábának, és tenyerébe temette az arcát.
- És most mit csinálunk? –
Kérdeztem visszahúzódva Jace mellé. – Nem kéne kórházba vinni?
- Várunk. Jó? A kórházban úgyse
tudnának segíteni rajta… - Amíg beszélt, őt néztem, de utána újra Jace arcát
figyeltem. Nem féltem, inkább rettegtem. Szerettem volna felébredni ebből a
rémálomból, ami a valóság volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése