Chapter 82nd - "The accident"

Hiába próbáltam szabadulni Francis szorításából, nem sikerült. Ráadásul egyfolytában csak Jace-t láttam magam előtt. Ahogy ott feküdt megkötözve, kifejezéstelen, hófehér arccal… Ijesztő volt még csak rá gondolni is.

- Engedjen el! Kérem! – Kiabáltam. Vissza akartam rohanni Jace-hez.

- Ne álmodozz! Velem kell jönnöd… Szükségem van rád… - Rántott rajtam még egyet, ám ezúttal sikerült kiszabadítani a karomat, és visszafutottam a ház felé. Kezem már az ajtó kilincsén volt, amikor ismét Francis karmai között találtam magamat.

- Miért? – Kérdeztem sírva.

- Miért kell velem jönnöd, vagy miért hagyom meghalni Jace-t? – Kérdezett vissza szórakozottan, majd belökött egy hatalmas, fehér autónak a hátsó ülésére. Az ajtót gondosan bezárta mögöttem, így nem volt számomra kiút. Kisvártatva beült a volán mögé, és hátrafordult. – Mondd csak! Be kell ragasztanom a szád, vagy csendben maradsz magadtól is?

- A második. – Feleltem összekuporodva. Nem értettem, mire jó ez az egész. Miért van szüksége rám? Vagy egyáltalán miért pont rám?

- Látod? Értjük mi egymást. – Még a hátamon és a karomon is felállt a szőr, amikor újra elnevette magát. Valahogy nem tudtam elképzelni erről a férfiról, hogy ilyen gonosz legyen. Nem illett bele a képbe. – Egyébként Jace tényleg meg fog halni, ha nem találnak rá holnap reggelig…

- Maga szemét… - Kezdtem, de a torkomon akadtak a szavak a sírástól.

- Állat? Gazember? Ezt akartad mondani? – Érdeklődött. Hangján érezni lehetett, mennyire jól mulat. Azonban én féltem. Nem attól, velem mi fog történni, hanem attól, mi fog történni Jace-szel.

Mi lesz, ha nem éli túl? Ha tényleg meghal? De erre még csak gondolnom sem szabad. Jace erős. Túl fogja élni. Érzem… De mi van, ha ezúttal az érzéseim is cserbenhagynak?

Egy hirtelen ötlettől vezérelve előrehajoltam, megfogtam a kormányt, és megpróbáltam eltekerni valamelyik irányba. Először fel sem fogtam igazán, mi játszódik körülöttem, ám utána az autó behajtott az erdőbe, és nekiment egy fának, majd egy másiknak. Ezután csak azt éreztem, hogy… Repülök? Hatalmas csattanást és csörömpölést hallottam, majd megéreztem az ezzel járó fájdalmat is. Először csak a hátamon éreztem a fájdalmat, utána pedig már máshol is.

Ezek a másodpercek voltak életem leghosszabb másodpercei. Mikor végre földet értem, a hátamra érkeztem a hideg, nedves erdei talajra. Eleinte még a sötétedni kezdő eget láttam csak, majd a fejem oldalra billent, és megláttam az egykori autó roncsait.

A szélvédőn egy hatalmas lyuk tátongott, ahol kirepültem rajta. Az egyik elülső kerék sem volt a helyén. Az oldala horpadásokkal volt tele. Francis feje a kormányon nyugodott. Így egész békésnek nézett ki. mintha aludt volna…

Azt hiszem, abban a pillanatban vesztettem el az eszméletemet, amikor Francis megmozdult. Engem magába szippantott a sötétség, miközben abban reménykedtem, valaki rátalál Jace-re.