Amikor magamhoz tértem, hárman
is engem néztek. Jace, akinek az ölében ültem egy takaróban, apa, aki velem
szemben aggódva nézett rám, és Alec, aki megbánóan pillantott felém.
- Mayka, jól vagy? – Kérdezte
Jace a hátamat dörzsölgetve.
Kinyitottam a számat, hogy
válaszoljak, ám hamar rájöttem, semmi értelme, mert nem tudnám az igazat
mondani. Inkább Jace vállába fúrtam arcomat, hogy ne kelljen senkinek sem a
szemébe néznem.
- Kislányom, Alec megmutatta,
mi zaklatott fel. – Kezdett be apu. – Hidd el, megértelek, és nekem sincs
ínyemre, hogy ezt kell kérdeznem, de… Soha nem vetted észre, hogy valaki figyel?
Megpróbáltam végiggondolni, mit
válaszoljak, ám sehogy sem sikerült egy értelmes mondatot kigondolnom. Nem
emlékeztem semmi ilyesmire. És visszaemlékezve arra kellett jutnom, soha nem
éreztem azt sem, hogy valaki figyelne.
- Nem. – Nyögtem ki végül a
hosszúra nyúlt csendben, miközben rászántam magam, a többiekre nézzek.
Apu kezében tartotta azt a
mappát, amit Alec nemrég rakott elém. Alec háttal állt nekünk az ablaknál
lehajtott fejjel. Jace elgondolkodva meredt a szemközti falra. Szemében mintha
némi megbánást is láttam volna, ám meggyőztem magam, csak képzelődök. Apa felé
nyújtottam a kezem, aki egyből megértette, a mappát szeretném elkérni tőle.
Habozott. Nem tudta, jól cselekszik-e, ha most nekem adja. Kérlelőn néztem rá,
mire nem tudott nemet mondani.
A kezem egy pillanatra
megremegett, amikor az ölembe vettem a papírköteget, és bele akartam lapozni.
Jó ötlet ez? Biztosan kíváncsi vagyok rá, mi van benne? Lassan fordítottam át
az első oldalt, és olvastam el. A háromnegyedéig nem találtam szinte semmilyen
érdekességet, ám amikor ahhoz a részhez értem, amikor tizenhat lettem,
elkerekedtek a szemeim.
„Hamarosan
elég érett lesz, hogy megtudja, ki is ő valójában, és mire képes. El kell
vinnem magammal, és ki kell derítenem, mennyit tud erről a helyzetről…
Feltételezem, semmit, hiszen eddig sem avatták be… Szükségem lesz a gyűrűkre
is, mert azok nélkül nem fog sikerülni…”
Ahogy ezt elolvastam, majdnem
felkiáltva dobtam el magamtól a papírköteget. De sikerült uralkodnom magamon.
Pislogtam párat, és újra elolvastam a kis részletet.
- Mi ez? – Tettem fel a kérdést
halkan. – Mit jelent? – Apa felkelt, és mögém lépett. Áthajolva a vállam fölött
ő is elolvasta, majd nagyot sóhajtva ült vissza a helyére.
Míg kezeit tördelve azon
gondolkozott, mit mondjon, addig Jace állát a vállamra fektette. Én lapoztam
még párat, és továbbhaladtam, míg elértem a legutolsó bejegyzéshez is.
„Be
kell vallanom, erre nem számítottam. Ez nem lehetséges. Túl sok ereje van, amit
meg kell tanulnia használni. De nem fog sikerülni, amíg nem tud mindent a mi
fajtánkról. Amint elviszem magammal, majdnem minden megoldódik. Majd csak
Jace-re lesz még szükségem, és Alexander-re…”
- Azt hiszem, most már itt az
ideje, hogy elmondjak mindent az elejétől kezdve. – Szólalt meg apu.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése