Chapter 102nd - The mistake

2 héttel később…

- Ha lenne választásod, akkor is ezt tennéd? – Kérdeztem Wade-től. A fiú már lassan egy hete jött be hozzám minden nap a cellámba. Mint kiderült, úgy került ide, hogy ő Francis egyik embere, és megkérte, tartsa rajtam a szemét.

- Igen. – Felelte lehajtott fejjel, miközben épp az egyik sebemet akarta ellátni, amit akkor szereztem, amikor Francis arcon ütött, és én szerencsétlenül lefejeltem a falat is.

- Kérlek, hagyj! Nekem megfelel így… - Próbálkoztam, mert gyűlöltem, amikor hozzám ért.

- Csak a parancsot teljesítem, világos? – Ragadta meg egyik karomat, hogy közelebb húzzon magához. – És különben is… Nem látod, hogyan nézel ki... Vérzel…

- Nem érdekel… - Ráztam meg a fejem. – Menj el!

- Fogd már be, és maradj nyugton! – Vállamnál fogva lenyomott a talajra, a derekamra ült, majd megragadta az államat. Innentől kezdve már nem tudtam mit tenni. Mikor Wade végzett, felállt, és távozott. Én lehunytam a szemem, és próbáltam nem arra koncentrálni, hogy mennyire fázok, ugyanis rettenetesen hideg volt idebent. A kintről beszűrődő világosságban láttam, hogy milyen üres is ez a helyiség valójában.

Nem volt itt semmi. Csak az a korlátszerűség futott körbe a szobában, amihez az én kezeimet is bilincselték. Karjaim már teljesen elzsibbadtak, mert mindig csak felfelé tartottam őket. A csuklóimon lévő sebeket újból és újból sikerült felsértenem, amikor a bilincset rángattam.

- Nem! – Üvöltötte valaki odakint. – Én ezt nem teszem meg! Ha megtudja, nekem végem! – Próbáltam beazonosítani a hangját, ám nem sikerült. Túlságosan fáradt voltam hozzá.

- Két nap haladékot kapsz. – Dörmögte Francis. Őt sikerült egyből felismernem. – Többet nem… Addig dönthetsz… Vagy te mondod el neki a te módszereid szerint, vagy én az enyémeim szerint. És mindketten tudjuk, te kíméletes vagy, én pedig nem.

- Jól van. – Sóhajtotta végül az előző férfi. – Átgondolom. – Ezután távolodó lépések zaja hallatszott, majd Francis lépett be az ajtón.

- Nem festesz valami fényesen. – Dőlt hanyagul a falnak. Pillantásomat véletlenül ráemeltem, és ezt egyből meg is bántam. Szemei villámokat szórtak, ahogy rám nézett.

- Meddig akarsz még itt tartani? – Nyögtem ki végül kérdésemet, amit már napok óta szerettem volna.

- Csak addig, ameddig Jace-t teljesen fel nem emészti, hogy milyen félreértés is történt… - Nevetett fel, amibe én beleborzongtam.

- Félreértés? – Döbbentem meg.

- Persze! – Csapta össze két tenyerét. – Te tényleg elhitted, hogy lefeküdt Lisával?