Chapter 109th - Here's the help...

Már csak félig voltam magamnál, amikor Francis ismét abbahagyta az olvasást. Egész testemben vonaglottam, mikor Francis egyik kezét a bal karomon lévő sebre tapasztotta, és ettől elernyedt testem.

Fejemet oldalra billentettem, így láthattam Jace-t. Ajkaim elnyíltak. Megpróbáltam kimondani, hogy szeretem, de nem ment. Egy hang sem hagyta el a számat. Egyenesen Jace szürke szemeibe bámultam, amiken látszott, Jace szemei egészen eddig könnyeztek. Reménykedve nézett rám, ám én lehunytam a szememet.

Ha tehettem volna, elmerültem volna a sötétségben, azonban Francis ismét magamhoz térített, amikor szintén a bal tenyeremet is felhasította a tőrrel. Mellkasom megemelkedett, majd újra tehetetlenül feküdtem az oltáron.

- Remélem, megtanultad, velem nem jó újat húzni… - Köpte a szavakat Francis.

Megfogta az államat, és maga felé fordította a fejemet. Le lehetett olvasni róla, mennyire várta már ezt a pillanatot. Elvigyorodott, amitől nekem még a hátamon is felállt a szőr.

- Már nem kell túl sok… - Motyogta áhítattal. Ekkor Alec-re nézett. – Alec, pár perc, és te is munkához láthatsz… Miután megkaptad Jace erejét, legyőzhetetlenek leszünk…

Az ereimben meghűlt a vér. Gondolhattam volna erre. Miért nem jutott ez előbb az szembe? Pedig milyen nyilvánvaló volt, nem? Ha Alec Francis bűntársa, akkor persze, hogy ő kapja Jace erejét… Hogy lehettem ekkora marha? Csak néha kéne gondolkoznom…

A következő pillanatban kivágódott az ajtó, és hideg szél fújt be rajta. Francis élesen szívta be a levegőt a döbbenettől. Arra akartam nézni, csakhogy nem volt hozzá elég erőm. Vajon ki jöhetett, hogy Francis ennyire meglepődött.

- Te hogy kerülsz ide? – Kérdezte Francis. – Azt hittem, meghaltál…

- Azt hitted, el tudsz intézni? Ne is reménykedj! Egyelőre még erősebb vagyok nálad, úgyhogy bármikor nagyon szívesen végzek veled… - Hallottam egy számomra idegen hangot. Viszont volt a hangjában valami, ami ismerős volt. Hasonlót már hallottam…

- Hah! – Horkant fel mellettem Francis. – Csak néhány perc, és azért fogsz könyörögni, hogy bár meghaltál volna sok-sok évvel ezelőtt…

- Azt te csak hiszed! Az a pár perc nekem pont elég lesz… És ha valami csoda folytán nyerek, megpróbálok helyrehozni mindent, amit elszúrtam az életemben… - A hangjából olyan erő áradt, amilyet még szinte soha nem hallottam. Valahogy ebből sikerült annyi erőt merítenem, hogy felé fordítsam a fejem. Azonban a világ teljesen szétesett körülöttem, mikor ránéztem volna.

- Egyedül soha nem győzöl le! – Hallottam a mellettem elhaladó férfi hangját.

- Van segítségem, ha tényleg nem menne. – Felelte magabiztosan az idegen. – Constantine is eljött a lányáért… Nem hagyjuk, hogy megöld! – Ezután egy nagy csattanást halottam, azonban én csak arra tudtam gondolni, hogy az apám itt van, és akkor nem lehet már semmi baj. Ezzel a tudattal sikerült végül elmerülnöm a sötétségben.