Chapter 103rd - Please, Jace!

- Jól hallottad. – Bólintott Francis arckifejezésem láttán. – Jace nem feküdt le Lisával. Soha. Wade segítségével eljutottam Lisához, és megfenyegettem… Egy igen erős altatót kellett belekevernie Jace italába, majd eljátszania, hogy Jace megcsal téged… Feltételezem, elég jól játszotta a szerepét, ha ilyen könnyen a karmaim közé szaladtál… - Nevetett.

Az most egyáltalán nem tudott érdekelni, hogy mi is történt valójában. Csak arra koncentráltam, hogy Jace valójában nem tett semmit. És ez azt jelenti, hogy még mindig szeret.

Akkor tértem csak magamhoz a gondolataimból, amikor Francis hirtelen kiviharzott a szobából, majd egy szőke hajú fiúval tért vissza, akit egyik oldalról ő, a másik oldalról pedig Wade tartott. Egyből tudtam, Jace az. Láthatóan eszméletlen volt.

- Mi tettél vele? – Üvöltöttem magamból kikelve, miközben Jace-t leültették, és hátát a falnak támasztották.

- Kapott egy keveset abból a méregből, amiből a múltkor is… - Felelte önelégülten. – De nyugi! Mielőtt hisztériás rohamot kapnál, tudnod kell, hogy az ellenszert is megkapta… Csak így tudtuk idehozni. Nagyon makacs fiú…

Francis távozott, ám Wade továbbra is egyhelyben állt, engem nézve. Kérdőn néztem rá, mire ő egy kulcsot vett elő a zsebéből. Fogalmam sem volt, mire jó, ám sejtésem volt. Wade letérdelt mellém, majd levette a kezemről a bilincset.

- Sajnálom. – Súgta. – Lisával zsarol, és nem tudok mást tenni… Kérlek, bocsáss meg! De most ez a legtöbb, amit tehetek… Jace-nek pedig semmi baja nem lesz. Pár órán belül magához tér.

Amint Wade hátat fordított, én közelebb csúsztam Jace-hez. Két kezem közé fogtam arcát, így érezhettem, mennyire hideg a bőre.

- Jace! – Sóhajtottam.

- Mayka! – Jött vissza Wade, majd mögém lépve egy takarót terített rám és Jace-re. Felnéztem rá. – Én tényleg nagyon sajnálom.

- Elhiszem… - Mondtam visszafordulva Jace felé, majd magamhoz öleltem a még mindig eszméletlen fiút. – És Wade… - Szóltam a fiú után, aki már az ajtóban állt. – Köszönöm a takarót.

- Nincs mit. – Azzal megrázva a fejét távozott.

- Bár magadhoz térnél, Jace! – Leheltem.

Most, hogy Jace itt volt mellettem, eszembe jutott, miket mondott az apám… Úgy gondoltam, ha igaz, amit mesélt, akkor már csak Alec-re van szüksége, és így hamarosan végünk. Be kell vallanom, féltem. Nagyon is…

Felhúztam a térdemet, ráfektettem az államat. és kezeimmel átkulcsoltam a lábaimat. Azzal próbáltam nyugtatni magam, hogy Jace magához fog térni, Alec-et nem fogja elkapni Francis, nekünk pedig semmi bajunk nem lesz… Azonban legbelül sejtettem – vagy inkább tudtam -, ez biztosan nem igaz…