Éjszaka megint
nem tudtam aludni. Kivételesen nem a rémálmok miatt, hanem a délután történtek
miatt. Egyfolytában csak a majdnem csókunkra tudtam gondolni. Amikor már csak
egy kicsi választotta el az ajkamat Jace-étől, Winnie bukkant fel.
Természetesen
egyből Winnie-hez futottam, mert láttam az arcán, mennyire kínozza valami.
Jace-nek súgtam valami „Bocsánat.”-félét,
majd elengedtem, és Winnie-re figyeltem. Ezután bemutattam őket egymásnak, és
elkövettem egy baklövést…
Már egy ideje
érlelődött bennem az a gondolat, hogy megkeresem Winnie-t és a barátaimat, de
soha nem tudtam rászánni magam. Most azonban úgy éreztem, muszáj elmondanom ezt
a hazugságot… Azt mondtam a barátnőmnek, hogy anyuval ismét elköltöztünk, én
pedig csak azért vagyok most itt, hogy elbúcsúzzak tőle.
Bizonyos
értelemben az elköltözés igaz volt, csak épp nem anyuval költöztem el. Már ő is,
Marcus, és Sean is hallották, mi történt Sheilával, úgyhogy Winnie megpróbált
maradásra bírni legalább másnap estig, amikor egy tort akartak rendezni. Tisztában
voltam vele, úgy csak még fájdalmasabb lenne nekem ez az egész, így azt
válaszoltam, nekem már ma el kell mennem, és nem tudok maradni. Megkértem, adja
át jókívánságaimat Sean-éknak, majd Jace-szel autóba ültünk.
Már annyiszor
elképzeltem, mit fogok mondani a barátaimnak, ha egyszer tényleg el kell költöznünk
máshova, de egyik verziót sem így képzeltem. Nem úgy, hogy Sheila halála után…
Most éjszaka
is kisétáltam a nappaliba. Ezúttal nem a kanapéra feküdtem, hanem a nyitott
ablak elé álltam, és kinéztem rajta. Az ég tiszta volt, egyetlen felhő sem takarta
el előlünk a csillagokat és a teliholdat.
A szél hűvösen
fújt, ám most nem zavart. Nem kezdtem el fázni. Mintha a rossz gondolatokat
kifújta volna a fejemből, és messze vitte volna őket.
Az út másik
oldalán, a fák árnyékában megmozdult valami. Hunyorítottam, hátha ki tudom
venni, mi az, ám túl sötét volt, így nem láttam. Mikor kisétált az útra, és a
Hold fénye megvilágította, láttam, ez csak egy fekete macska.
Erről eszembe
jutott egy régi barátnőm Seattle-ből. Ő volt az iskolában a legbabonásabb.
Ahányszor meglátott egy fekete macskát, visszafordult, és egy másik útvonalon
ment hazafelé. Mikor visszanéztem az útra, a kis állat már nem volt ott, ám
abban a pillanatban Jace nagyon megijesztett, mert én azt hittem, alszik.
Átkarolta a
vállamat, azután egy puszit nyomott az arcomra. Jólesett a közelsége. Abban a
pillanatban ő is úgy el tudta terelni a gondolataimat, mint az előbb az a kis
szél.
- Nem tudsz
aludni? – Érdeklődött. Érezhető volt a hangján, mosolygott.
- Nem. – Ráztam
meg a fejem, majd megöleltem. – Ahogy elnézem, te sem…
- Tudod, a
délután félbeszakítottak minket… - Súgta a fülembe, majd ajka lejjebb csúszott,
és az enyémhez ért.
Jace
szenvedélyes csókjai valósággal megbabonáztak. Egyszerűen fantasztikus érzés volt.
Míg ő felkapott, karjaimat a nyaka, lábaimat a dereka köré kulcsoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése