Chapter 39th - Impossible

Amikor vége lett a számnak, én Jace-szel szemben ültem az ölében két oldalán térdelve. Karjaimat a nyaka köré fontam, homlokomat pedig Jace-ének támasztottam. Mivel még mindig a kezemben volt az a kendőszerűség, így lepelként borult rám és Jace-re.

Jace kezeit eddig csupasz derekamon tartotta, most azonban egyik keze elindult lefelé. Ugyan a szoknya alja már így is a térdem fölött volt, Jace még feljebb húzta, miközben szenvedélyesen megcsókolt.

Testünk szorosan simult össze, és ez egyikünknek sem volt ellenére. Jace hátradőlt, én pedig fölé kerültem. Heves csókolózásunk közben levettem Jace-ről a pólóját. Éreztem, ahogy elmosolyodik. Kezem végigsimított meztelen mellkasán, majd elkezdtem kicsatolni a Jace nadrágját tartó övet.

Amikor másnap magamhoz tértem, az azúrkék kendő volt körém csavarodva a vállamtól a combom közepéig. Jace mellettem feküdt az oldalán, és engem nézett. Ahogy körbepillantottam a szobában, láttam, a ruháink az ágy végében hevernek gyűrötten.

Mosolyogva megcsókoltam Jace-t, majd felkeltem. A kendő gyakorlatilag úgy tekeredett körém, mintha egy érdekes szoknyát húztam volna fel.

Jace vágyakozó tekintetét egészen addig tartotta rajtam, amíg ki nem léptem szobájának ajtaján. Előhalásztam pár cuccomat a szekrényből, és elindultam lezuhanyozni. Mialatt a kellemesen meleg víz alatt álltam, elöntöttek az éjszaka emlékei és érzései.

Amikor Jace a fülembe súgta, szeret… Ahogy megérintett… Az a forró érintés a combomon… A szenvedélyesebbnél szenvedélyesebb csókjai… Egyszerűen olyan volt, mint egy álom, amiből soha, de soha nem akartam volna felébredni.

Miután megszárítkoztam, és felöltöztem, a konyha felé vettem az irányt, mert hallottam az tálak zörgését. Hogy megijesszem Jace-t, hátulról ugrottam a nyakába, és fontam dereka köré a lábaimat.

- Olyan boldog vagyok, Jace. – Súgtam a fülébe, miután újra a konyhai talajon álltam.

- Én is, Mayka. – Miközben suttogott, ajka finom vonala a fülemhez ért. Egy pillanatra még abba is beleborzongtam, ahogy kifújta a levegőt.

Sajnos valaki kopogtatott az ajtón, így elengedtem a fiút, akibe beleszeretem, és elindultam megnézni, ki lehet az. Az ajtóban egy ismeretlen - mégis ismerős - férfi állt.

Csak kicsivel lehetett idősebb, mint most anyu, ám nem nézett ki annyinak. Haja barna volt, némi vöröses árnyalattal, szeme különös kékesszürkés. Nálam jóval magasabb volt. Az arca vonásai ismerősnek, ám ugyanakkor idegennek hatottak.

- Sziasztok! Egy kis segítséget szeretnék kérni… Eltévedtem. – A beszédstílusa annyira emlékeztetett az enyémre… Ha nem éreztem volna, hogy Jace mellettem áll, biztosan elájulok a felismeréstől.