Chapter 43rd - Piano and guitar

Lassan kezdtem úgy érezni, nem történik körülöttem semmi. Olyan gyorsan telt el egy újabb nap, hogy szinte fel sem tűnt. Lassan már nem tudtam, mit kezdeni magammal este, miután Jace-nek egy órára el kellett ugrania Alec-hez.

Mikor visszaért, és ledőltünk egymás mellé az ágyára, megkérdezte, nincs-e kedvem elmenni moziba.

- Ilyenkor? – Döbbentem meg az órára nézve, ami kilenc órát mutatott.

- Akár… - Vont vállat.

Végül - magam sem tudom, hogyan – sikerült rábeszélnie, így elmentünk megnézni egy filmet. Megmondom őszintén, nekem fogalmam sincs, mit néztünk meg. Csak annyira emlékszem, hogy Jace a kezemet fogta, én pedig a vállára hajtottam a fejemet.

Mikor nagyjából tizenegy óra körül hazaértünk, én már aludtam, így Jace a karjaiban vitt be a lakásba. Reggel zeneszóra ébredtem. Először azt hittem, a rádió szól, ám hamar rá kellett jönnöm, nem. Az egyik szomszédos szobából hallottam zongoraszót.

Feltápászkodtam, majd halkan benyitottam az eggyel arrébb lévő helyiségbe, ahol eddig még nem jártam. Egy-két szekrény volt a fal mellett, valamint néhány gitár, középen pedig egy zongora.

Jace mezítláb ült a zongora előtt egy széken, és láttam, ahogy csukott szemmel játszik rajta kotta nélkül. Fehér póló, és melegítőnadrág volt rajta.

Elmosolyodtam, mert nem gondoltam, hogy játszik valamilyen hangszeren. Jobban belegondolva, hangszereken… Halkan lépkedtem felé, hisz nem akartam megzavarni, olyan gyönyörűen játszott. A zongora mellett megálltam, és nekidőlve rákönyököltem.

Lassan kezdtek elhalkulni a hangok, majd teljesen megszűntek, és Jace kinyitotta a szemét. Egyenesen rám nézett, és széles mosolyra húzta a száját.

- Szóval zongora és gitár? – Kérdeztem, mire bólintott. – Ügyes vagy.

Tenyérrel felfelé felém nyújtotta a kezét, én pedig belecsúsztattam az enyémet.

- Ez milyen szám volt? – Érdeklődtem, miután az ölébe húzott.  – Saját szerzemény?

- Igen. – Abban a pillanatban mintha végtelen fájdalmat láttam volna a szemében. – Ez volt édesanyám kedvence…

- Mi történt vele? – Kérdeztem, mivel nem kerülte el a figyelmemet, hogy múlt időben beszélt róla.

- Az édesanyám hét éve halt meg tízéves koromban. Valaki meggyilkolta. Az édesapámat soha nem ismertem. Azóta Alec és Tina szülei neveltek. Ezt a házat is akkor vették nekem, és azt mondták, miután leérettségizek, ideköltözhetek… - Mondta.

- Sajnálom. – Mondtam a szüleire utalva.

- Semmi baj. Már régen történt. – Sóhajtotta.