Chapter 26th - Without key

- Az apám alapvetően egy bűnöző. Azt hiszem… - Észrevehető volt Jace döbbenete. – Azért csak hiszem, mert még soha nem láttam, de anyu azt mondta, ha ránk talál, végez velünk. Egész életünkben költöztünk miatta.

- Értem. – Hajtotta le a fejét Jace elgondolkozva, majd ismét felnézett – Már majdnem mindent értek… - Az arcomon éreztem, ahogy kifújja a levegőt.

- De jó neked! – Mondtam savanyúan. – Mert én egyre kevesebbet…

- Mint azt már a múltkor is mondtam, mindent meg fogok magyarázni, ha én is mindent megértek. Oké? – Nézett rám áthatóan kék szemeivel.

Ezzel valahogy úgy el tudott varázsolni, mint amikor a kígyó megbűvöli az egeret, és az magától sétál be a kígyó szájába.

Ráadásul olyan közel voltak az ajkai az enyémhez…

- Öhm… Oké. – Válaszoltam zavartan. A fiú elvette a fejem mellől kezeit, majd tett egy lépést hátrafelé.

Pont jókor. – Gondoltam magamban. Az elmúlt néhány napban már többször is közel voltam ahhoz, hogy megcsókoljam, de most még közelebb voltam hozzá.

Bár ha jó volt a sejtésem, Jace-nek sem lett volna ellenére. Elvégre kétszer már megcsókolt… Egyszer a lakásunk ajtajában, egyszer pedig az ő házában, a konyhában. Az utóbbira nem is nagyon mertem gondolni, mert abból tényleg több lett volna egy sima csóknál, ha Lisa nem pont akkor jön…

Elindultam arrafelé, amerre egykor anyu szobája állt. A szoba egyik sarkában megálltam, ám rá kellett jönnöm, nem emlékszem, hogyan kell kinyitni a titkos „rekesz” ajtaját.

Erősen koncentráltam. Hogy is csinálta anyu, amikor egyszer kilestem? A tarkómon éreztem Jace kérdő tekintetét, viszont nem mondtam neki semmit.

Az egyik deszkának elsétáltam a másik végére, majd kicsit erősebben ráléptem. És csodák csodája… A deszka felpattant a helyéről, és fejbe vágott volna, ha Jace nem kapja el. Pedig én nem is léptem rá ilyen erősen…

A deszka helye alatt egy nem túl nagy, ám nem is túl kicsi dobozt vettem észre. Lehajoltam, hogy felvegyem. Éppen csak hozzáértem, de így is rengeteg por szállt fel róla. Miután végre sikerült leporolnom, csalódnom kellett. Kulcsra lett volna szükség a kinyitásához.

- Tömör vas. – Kopogtatta meg Jace. – Ezt aligha fogjuk tudni kinyitni.

Próbáltam átgondolni, láthattam-e már valahol az ehhez tartozó kulcsot. Csak egyetlenegy kulcs jutott eszembe, amire anya mindig nagyon vigyázott. Néha gondoltam is arra, hogy fontosabb neki az a kis vacak tárgy, mint én.

Ám ezzel is volt egy probléma… Az a kulcs mindig anya nyakában lógott. Biztos, most is nála volt. Ezt a ládát is mindig úgy őrizte, mintha kincsek lennének benne. Soha nem árulta el, mi van benne, de úgy néz ki, most sem fogom megtudni.