Chapter 47th - I'm nervous

- Mi történt, doktor úr? – Kérdezte Jace attól, aki az előbb élesztette újra Richardot.

- Úgy néz ki, valaki megmérgezhette, amíg nem volt benn nála senki… - Válaszolta. – De nyugodjatok meg! Stabilizáltuk, és úgy néz ki, egyelőre jól van. – Azzal elviharzott, mert az előbb szóltak neki, hogy egy másik betege nem érzi jól magát.

A rendőrök egy gyors köszönés után távoztak, Jace és én pedig bementünk anyu főnökéhez.

- Mayka… - Nyögte Richard, mikor mellé léptem. – Édesanyád Seattle-be ment egy ismerőséhez. Azt mondta, te is ismered, és valójában nem halt meg.

Én teljesen ledöbbentem. Egy emberről tudtam csak, aki Seattle-ben élt, és meghalt. Aki napközben vigyázott rám. Az a nagybácsiszerűség… De ő meghalt szívrohamban, amikor három és fél éves voltam… Igaz, anyu annyi mindent eltitkolt…

- Mayka, és tudnod kell még valamit… - Mondta, miközben lehunyta a szemét. – Édesanyád terhes. Gyereket vár tőlem…

- Ez hogy lehetséges? – kérdeztem idegesen, mialatt az öklömet a falnak csaptam már Jace lakásában, az előszobában. Éreztem, ahogy a könnycseppek végiggurulnak az arcomon, ám nem tudott érdekelni.

Jace egyből mellettem termett, hogy meg tudjon állítani, ha kárt akarnék tenni magamban. Lefogta a kezemet, és magához húzott.

- Nyugodj meg, Mayka! Attól jobb lesz, ha eltöröd a kezed? – Érdeklődött.

- Vagy a falat… - Motyogtam arra utalva, amit Jace az erőről mondott a kórházban. – Az nem lehet, hogy anyu terhes… Ráadásul Richardtól…

- Figyelj! Nézz rám! – Emelte fel az államat, hogy a szemébe nézzek. – Most elmész, és veszel egy hidegzuhanyt! Attól megnyugszol.

Ezt úgy mondta Jace, hogy értelme sem lett volna a vitatkozásnak. Így megfogtam pár cuccomat, és elmentem lezuhanyozni. A hideg víz égette a bőrömet, de még mindig annyira ideges voltam, hogy képtelen voltam ezzel foglalkozni.

Mikor kiléptem a fürdőszoba ajtaján, Jace-t pillantottam meg, aki hanyagul támaszkodott a falnak. Mindent tudó pillantással mért végig tetőtől talpig.

- Jobb már? – Kérdezte végül ellökve magát a faltól.

- Kicsit. – Mondtam csendesen a szobám felé tartva. – Jace, sajnálom, ha az előbb…

- Ne szabadkozz! – Szakított félbe. – Megértem. El tudom képzelni, milyen lehet ez most neked… - Vett egy mély levegőt. Leült az ágy szélére, engem pedig maga mellé húzott. – Most pedig, amit ígértem… - Súgta.