Chapter 48th - Ravishment

- Mivel angyal vagy, és hamarosan betöltöd a tizenhetet, kezded megkapni az erődet. Egyre erősebb, és gyorsabb leszel. – Mondta Jace a szemembe nézve. – Az emberekhez képest pedig sokkal, de sokkal erősebb és gyorsabb, még akkor is, ha téged emberként neveltek.

- Értem. Azt hiszem… - Bólintottam.

- És meg kell tanulnod, hogyan kell kordában tartani az erődet, és hogyan tudod előhívni… - Sóhajtotta.

- És te ebben tudsz segíteni? – Érdeklődtem.

- Nem. Én még nem. – Rázta meg a fejét. – Hét nap múlva leszek tizenhét. Addig csak ösztönösen használom... Legalább is Alec apja azt mondta, valamiért nekem nem kell ezzel foglalkoznom, mert ő úgy veszi észre, én ösztönösen használom. Alec apja megemlítette egyszer, hogy tizenhét és fél éves korunktól tudjuk úgy kordában tartani az erőnket, ahogy én most. És hidd el, én sem értem, ez hogyan lehetséges!

Ha jól értettem, akkor Jace a tudatán kívül tartja kordában az erejét, amit még nem kéne tudnia, mert fél éve még hátra van addig.

- Alec már felhívta rá a figyelmemet, hogy az apja szerint te is ilyen leszel, mint én… - Szorította meg a kezem Jace.

- Engem honnan ismer az apja? – Kérdeztem döbbenten, Jace kék szemeibe nézve. – És Alec-ék is angyalok?

- Alec és Tina meséltek neki rólad… - Vont vállat. – És igen, azok.

Délután Jace átment Alec-ékhez, én pedig bepakoltam a mosógépbe, és elindítottam. Mikor lejárt egy kosárba pakoltam őket, és elvittem kiteregetni a hátsó udvarra, ahova egyszer már kiteregettem a múlt héten.

Épp végeztem, és be akartam menni a lakásba, amikor valaki hátulról megragadott. Egyik karját a nyakam elé, másikat a derekam köré fonta. Én mindkét kezemmel próbáltam elszakítani kezét a torkomtól.

Délelőtt rengeteg energiám volt Jace szerint. De most, amikor kéne, akkor még csak egy kevéske sincs? Megpróbáltam kiáltani, vagy sikoltani, ám a torkomon akadt. Nem tudtam megszólalni. Kapálóztam az idegen szorításában. Próbáltam megrúgni, hátha akkor elenged. Eddig be is vált a tervem, csakhogy amint elengedett én a földre zuhantam, és lefejeltem egy kődarabot.

- Azt hitted, el tudsz bújni előlem? – Érdeklődött nevetve, miközben én megpróbáltam átfordulni a hátamra. Azonban ő ezt nem hagyta. Cipője orrát a vállamhoz szorította, és visszanyomott. Ettől olyan erős fájdalom hasított a teljes karomba, hogy felszisszentem.

- Na, nyomás! – Azzal megragadta a karomat, felrántott maga mellé, majd egy autó felé lökdösött.