Chapter 29th - Perplexedly

Jace ágyában feküdtünk. Először kicsit megijedtem, amikor idehozott, mert azt hittem, többet szeretne egy sima csókolózásnál. Végül megnyugtatott, hogy nem akar többet, amíg én sem.

- Akkor mi most…? – Kezdtem, ám nem találtam a megfelelő szavakat.

- Igen. – Válaszolt nevetve. – Együtt vagyunk, ha erre gondoltál. - Bólintottam, aztán Jace derekára ültem, aki kíváncsian nézett rám.

- És mi lesz ezután? – Érdeklődtem. – Itt maradok, ameddig apám nem talál rám, vagy ameddig… Vagy úgy egyáltalán? Mit fogunk csinálni?

Jace megfogta a kezem, a mellkasára a húzott, majd a keze fel-le járt a hátamon. Egy ideig egyikünk sem szólt egy szót sem, csak feküdtünk egymás mellett, és – mondhatni – élveztük az életet.

- Fogalmam sincs. – Felelte végül. – Majd lesz valahogy…

Azzal átfordított a hátamra. Fejem két oldalán támaszkodott a párnára, miközben homloka az enyémhez ért. Arra számítottam, ismét megcsókol, ám csupán egymás szemébe néztünk.

A felkelő nap narancssárgás fénye besütött az ablakon, és aranyszínűre festette Jace szőke hajkoronáját. Szája sarkában mosoly bujkált, kék szeme pedig csillogott a boldogságtól. A pillanatot viszont sikerült elrontania annak, hogy valaki kopogott az ajtón. Nem tudtam elképzelni, ki az, aki ilyenkor ébren van. Persze Jace-en és rajtam kívül…

Jace nem foglalkozott a kopogással, helyette megcsókolt. A szívem egyre gyorsabban vert. Majd’ kiugrott a helyéről.

Az illető egyre jobban verte a bejárati ajtót, így Jace homlokon csókolt, kelletlenül felkelt, és elment megnézni, ki zavarja ilyen korán. Én átfordultam a hasamra, behunytam a szemem, valamint átgondoltam, mi is történt azóta, hogy először találkoztunk…

Arra kellett jutnom, Jace nélkül elég unalmas maradt volna az életem. Elvégre mit csináltam? Egész nap a könyvek fölött ültem, és magoltam az érettségire. Néha elmentem szórakozni a barátaimmal, de valami mindig is hiányzott… Az, hogy valaki meghallgasson.

Mikor Jace szóra bírt, és kifaggatott az egész életemről, már akkor feltűnt, neki egy óra alatt többet tudtam elmondani, mint a saját anyámnak egy hét alatt.

Életemben vele csókolóztam először… És tartom a véleményem, hogy varázslatos volt…

Ha ő nem lett volna, teljesen el is felejtettem volna, hogy nekem érettségire kell mennem. Így tanulás nélkül estem be a terembe tíz perccel a kezdés előtt. Ő várt rám, amikor kijöttem…

Létezik egyáltalán ilyen varázslatos ember a világon, vagy csak álmodom? Azt biztosra vettem, hogy nem álom, de akkor is…

- Mayka! – Kiáltotta Jace a nevemet. Én egyből felpattantam, és hozzá szaladtam. Pont akkor értem oda, amikor az ajtóban álló alak összeesett, és Jace elkapta.

Eltartott pár másodpercig, mire rájöttem, ki az a lány, akit Jace elkapott.