- Oké, Alec.
Köszi. Mindjárt indulunk is. – Azzal Jace letette a telefont, és felém fordult.
– Úgy tűnik, mázlink van. Tina barátja bármit ki tud nyitni, úgyhogy szerintem
egy próbát megér.
Jace néhány utcával
arrébb vezette az autót, ahol az egyik ház ajtaja előtt már Alec várt minket.
Haja kócos volt, szemei karikásak. Mintha nem tudta volna kialudni magát az
éjszaka. Ha jó volt a megállapításom, akkor pizsamában volt. De már
elmúlt dél is…
Alec mellett
egy barna hajú kék szemű fiú állt, aki vagy húsz centivel - ha nem többel -,
volt magasabb Alecnél. Pedig Alec is elég magas… Farmert és egy fehér pólót
viselt, arca borostás volt. Nagyjából a húszas évei elején járhatott.
- Zack Howard.
– Rázott kezet először velem, majd Jace-szel.
- Akkor én
most magatokra hagynálak titeket. – Mondta Alec ásítva. – Szükségem van az
alvásra… - Az ajtó hatalmasat csapódott mögötte, amikor belökte.
- Ezt kéne
kinyitni? – Bökött Zack a ládára. - Van benne valami értékes, esetleg
gyúlékony? – Érdeklődött, miután szemügyre vette a zárt.
- Fogalmam
sincs. Épp azért kéne kinyitni, hogy megtudjuk, mi van benne. – Válaszoltam.
- Akkor a
lángvágó ötletét el is vetem… - Tűnődött el nevetve.
Ezután még egy
ideig vizsgálgatta, ám végül meg kellett állapítania, ezt nem fogja tudni
kinyitni. Mikor Tina kijött az ajtón, mi megköszöntük Zacknek a segítséget,
majd távoztunk.
- Neked nem
kell iskolába menned? – Kérdezte Jace már az autóban ülve.
- A francba! –
Csaptam a homlokomra. – Hétfő van, ugye? – Jace bólintott. – Mennyi az idő?
- Délután fél
három. – Nézte meg a telefonja kijelzőén. – Mit felejtettél el?
- Fél óra
múlva kéne kezdenem az előrehozott érettségit… - Sóhajtottam.
Az iskolában
meglepődtek a tanáraim, milyen gyorsan végeztem az írásbelivel, így egyből bele
is vágtunk a szóbelibe. Azt mondták, menjek vissza másnap, addigra meglesz az
eredmény.
Jace az iskola
parkolójában várt rám az autójának támaszkodva.
- Na, milyen
lesz? – Ölelt magához.
- Szerintem
jó… - Válaszoltam gyorsan, mivel valami szöget ütött a fejemben, és rá akartam
kérdezni, mielőtt elfelejtem. – És te? Mikor mész iskolába?
- Én már
szeptember végén leérettségiztem. Előrehozott… - Vont vállat.
Mivel még
mindig egymást öleltük, Jace egyik kezével az állam alá nyúlt, és maga felé
fordította az arcomat. A szívem nagyot dobbant. Tudtam, mire készül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése