Chapter 45th - Sedation

- Igen. – Nyögte ki végül Alec visszaülve az egyik székre. – Vagy nem…

- Ezt nem értem. Kérlek, mondd el, mi történt! – Térdeltem le mellé a hideg kőpadlóra, miközben bátorítóan megszorítottam az egyik kezét, Jace pedig a vállát.

Ahogy elnéztem ezt a fiút, egyértelművé vált számomra, hogy nagyon aggódik a húgáért. Csak kevés választotta el a sírástól, de ezt is próbálta elrejteni előlünk.

- Tina nem jött haza egy buli után… Nem tudjuk elérni telefonon sem… - Mondta egyre fehérebbé váló arccal.

- És ha csak lemerült a telefonja? – Kérdeztem. – Vagy ott aludt valakinél?

- Nem. – Rázta meg a fejét. – Valahogy szólt volna… Ismerem. Nem szokott csak úgy eltűnni…

- Arra gondolsz, hogy elrabolták? – Kérdezte Jace, mire Alec bólintott. – A rendőrség?

- Keresik, de nem találják. – Hajtotta le a fejét.

Miután sikerült kissé megnyugtatnunk Alec-et, hazament a szüleihez abban reménykedve, talán előkerült a húga, vagy már tud valamit a rendőrség.

- Én ezt nem értem… - Ráztam meg a fejem a kanapén ülve, míg Jace szorosan fonta körém a karjait. A tévé gyakorlatilag csak háttérzajként szolgált, hisz egyikünk sem nézte.

- Mit? – Érdeklődött Jace, mikor nem folytattam.

- Akiket mostanában ismertem meg, azokkal történik valami. Valami rossz… És nem értem, miért van ez…

- Sheila-ra, Lisára és Tinára gondolsz? – Jace szerencsére egyből kapcsolt, miről beszélek, és ennek örültem, mert nem szerettem volna hosszan kifejteni.

- Igen. És nem értem, miért van ez. Régebben semmi nem történt az ismerőseimmel…

- De ha belegondolsz, akkor nem is találkoztál az édesapáddal… Csak ez változott, nem? – Érdeklődött némi gondolkodás után.

- De igen. – Bólintottam.

A következő pillanatban megcsörrent Jace telefonja. Ő felkelt, és elsétált érte.

- Tessék? – Hallottam a megdöbbenését, mikor felvette. – Rendben. Máris indulunk.

- Mi az, Jace? – Kérdeztem a fiútól, mialatt hozzásétáltam.

- Anyukád főnökét felébresztették… Csak a te nevedet hajtogatja, és azt, beszélnie kell veled, mert tudja, hol van édesanyád…