A pohárban még
mindig annyi víz volt, amennyit az előbb beletöltött a rendőr, miután magamhoz
tértem. Igen, sikeresen elájultam. Nem is én lennék, ha ez nem történt volna
meg…
- Igyál egy kicsit!
– Kért Jace. Kezében még mindig a poharat tartotta.
Jace a földön
ült, én pedig az ölében. Egyik karját a hátam mögött tartotta, nehogy ismét
összeessek. A rendőr egy méterre tőlünk aggódva nézte az eseményeket. Miután
Jace kérésére – később örömére - ittam, visszaültünk az asztalhoz.
A kép, ami
Sheiláról készült, már nem volt itt. Helyette pár férfi képét láttam az
asztalon.
- Egyikük sem
ismerős? – Kérdezte a rendőr. – Lehet valamelyikük az, akit Sheilával látott?
Alaposan
szemügyre vettem mind az öt képet. Mivel mindegyik alak mögött fel volt
tüntetve a magasság, kettőt egyből ki tudtam zárni. A harmadik túl kövér volt.
A másik kettő nagyon hasonlított egymásra. Ráadásul némi hasonlóságot láttam
köztük és Alec között.
- Talán ez a
kettő. – Mutattam rájuk. – De nem biztos, mert mint mondtam, sötét volt…
- Rendben. –
Bólintott. Felvette a telefonját, majd valakinek azt mondta bele, hogy a
Marshall testvéreket hozzák be kihallgatásra. – Most pedig meg szeretném
kérdezni, milyen kapcsolata volt az édesanyjával.
- Miért? Mi
történt? – Reagáltam hevesen. Bármilyen kérdésre számítottam, csak erre nem.
A rendőr a
szoba egyik sarkában álló tévéhez sétált, majd egy kazettáról elindított egy
felvételt. A felvételen egy vasútállomást peronja látszódott, amin pár pillanat
múlva egy nő jelent meg. Haja ugyanolyan göndör és vörös volt, mint az enyém.
Magasságra egy kicsivel lehetett csak magasabb nálam. Barna kabátot és fehér
nadrágot viselt.
Amikor a
kamera felé fordult, és szembe nézett velünk, idegesen az ajkába harapott, és
hirtelen elkapta a fejét. Nem sokkal később egy vonat gördült be elé, amire
felszállt. A bőröndje nem volt túl nagy, így könnyedén feltette a vonatra.
- Nem tudja,
hova utazott? Esetleg mióta tervezhette ezt az utat… - Kapcsolta ki a tévét. – Vagy
ki miatt kellett elutaznia…
- Én erről nem
is tudtam. És senkihez sem utazhatott. A családból csak mi ketten élünk. –
Mondtam ki az első sokk után ezt a kisebb hazugságot, mert aki él, ahhoz nem utazna... – Mikor történt ez?
- Kereken egy
hete, hétfő délután…
Nem. Az
lehetetlen. Hiszen én akkor egy magánklinikán feküdtem úgy, hogy azt sem tudták
rólam, ki vagyok. Anyu pedig előtte lévő nap telefonált a rendőrségre, hogy
eltűntem. Legalábbis a rendőrök pár napja ezt állították.
De miért
utazott el? Vagy hova? Talán… Talán az édesapám miatt? Lehet, hogy megint
megtalált minket? Vagy csak lehet, anyu azt hitte, azért nem mentem haza, mert
az apám rám talált?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése