A gyűrű
pontosan illeszkedett oda, ahova Jace tette. Miután kissé beljebb nyomta, a
láda egy halk kattanással kinyílt. Nem mertem megkérdezni, mi ez az egész… Kivette
a gyűrűt, és ismét az ujjamra húzta.
Jace felém
fordította a dobozt, hogy nyissam fel. Félve emeltem fel a ládika tetejét. Csak
lapokat és néhány fényképet találtunk a ládában. Az egyik fénykép egy nagyjából
húsz fős csoportot ábrázolt, akik közül senkit sem ismertem.
Egy másik
képen anyut véltem felfedezni még fiatalabb korából. Egy férfit tartotta a
karjaiban. A férfi talán két évvel lehetett idősebb nála. Haja sötétbarna volt,
némi vöröses árnyalattal. Szeme különös kékesszürkés színt öltött magára. Ha
jól saccoltam, húsz centivel volt magasabb anyunál. Mindkettőjükről le lehetett
olvasni, szeretik a másikat. Boldogok voltak.
A csoportképen
is sikerült felismernem ezt a férfit, egy harmadikon pedig csak őt láttam. Arca
vonásai ismerősek voltak.
- Jace. –
Leheltem a fiú nevét. – Ez az apám? – Fordítottam felé a képet.
- Szerintem
igen. – Válaszolta, mialatt lejjebb ásott a dobozban.
Egy újabb
fénykép került elő ugyanerről a férfiről, csakhogy ezúttal egy kisbabát is
tartott a kezében. Egyből megismertem, ki az a gyerek, mert már láttam egy
másik képet is róla, csak akkor az édesanyja tartotta a karjában. Az én voltam.
El sem akartam
hinni, hogy ennyi év után láthattam az apámat. Igaz, képről, de akkor is… Most,
hogy már láttam róla képeket, nem tudtam elképzelni, miért akarna bárkit is
megölni. A képeken úgy tűnt, nem szívesen ártana másoknak.
És anya boldog
volt vele. Mi történhetett, amiért kénytelen volt elhozni magával engem is?
Tovább kutattam a dobozban, ám nem találtam szinte semmit képeken kívül, amik
ugyanazokról az emberekről készültek, mint akik a csoportképen is voltak.
A doboz
legeslegalján találtam egy borítékot, amiben egy szerelmes levél volt.
Gyöngybetűkkel íródott, és anyunak szólt. A levél végén lévő név nem csengett
ismerősen, ám sejtettem, apám lehet az. Constantine
Elias Wood.
- Constantine-nak
hívják az apámat... – Állapítottam meg, utána pedig elsírtam magam.
- Jól van,
Mayka. Semmi baj. – Csitított Jace átkarolva, közelebb húzva magához. – Minden
rendben lesz. Sss!
Karom
libabőrös lett, ahogy Jace keze fel-alá járt a karomon. Mindent visszapakoltam
a dobozba, lecsuktam a tetejét, majd arrébb tettem. Eközben Jace továbbra is
nyugtató szavakat súgott a fülembe, aminek a fele sem jutott el a tudatomig.
Végül megnyugodtam,
és megöleltem Jace-t. Ő hátrafelé eldőlt az ágyon, engem meg magával húzott.
Mellkasára hajtottam a fejem, miközben egy pillanatra sem engedtem el.
Lassan kezdtem
hozzászokni a gondolathoz, hogy apámról már soha semmit nem fogok megtudni. Ám
ha jobban belegondolok, nem is bánom…
ÉÉÉS nincs függővég :D Csókoltatlak, köszönöm a csöppnyi nyugalmat, amit kaptam. Kellemes volt a fejezet, tetszett.
VálaszTörlésMost egy kicsit tanácstalan vagyok, merre is mehet tovább a történet, ezért is várom a folytatást, hogy meglássam merre evezünk tovább...
I'm waiting for the next chapter, miss :)
Love,
Gabriella Fisher
Direkt próbáltam a kedvedért egy olyan fejezetet írni, aminek a vége nem függővég. :)
TörlésHolnapra pedig itt van a következő fejezet, és akkor majd meglátod, hogyan is lesz tovább. :)
Drágám, igyekezz még reggeltájt hozni kérlek, mert holnap délután utazok el... Most egy hétig nem leszek, szóval remélem, addig nem rohansz el nagyon a sztorival :) Ha holnap reggel hozod, ígérem, még elolvasom és kommentelek hozzá!
TörlésLove.Gabriella.Fisher
Igen, nagy valószínűséggel reggel fogom hozni a következő fejezetet. És úgy néz ki, nyolc óra előtt. :)
Törlés